Horn Gábor, a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke – Az biztos, hogy az uniós választásnak belpolitikai következményei is lesznek, az ellenzéki oldalon jelentős átrendeződés várható – közölte lapunkkal. Szerinte a Fidesz sikere vélhetően annak köszönhető, hogy a többség úgy érzi, jó felé mennek a dolgok az országban, ugyanakkor a fő probléma a bevándorlás kérdésköre. A politológus kifejtette: a DK-nak kifejezetten jól értékelhető, érthető kampánya volt, amelynek úgy tűnik, van támogatottsága, ehhez találtak egy jó listavezetőt Dobrev Klára személyében, ahogyan a Momentum fiatalos szellemisége, a liberális értékek is eredményt hoztak. A Jobbik és az MSZP szerinte azonban nagy vesztesei a választásnak. – Az eredmény nem, de a mértéke mindenképp meglepő – tette hozzá, kiemelve, hogy a Jobbik másfél éve nem adott okot semmilyen optimizmusra és a párt szavazói közül sokan inkább a Fidesz felé fordulhattak. A szocialisták részéről pedig elhibázott volt a listavezető személye, nem nagyon lehetett érteni, hogy Tóth Bertalan mit keres ott, és Jávor Benedek miért csak a negyedik a közös listán. Tömegével találkoztam olyanokkal, akik köszönték, de nem kértek ebből – összegezte a szakértő.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!