Zarándoklat vezeti a börtönlakókat a helyes útra a való életben

Megtérnek, megbocsátanak, feltöltődnek és erőt merítenek a folytatáshoz azok a hívő fogvatartottak, akik részt vehetnek a nekik szervezett zarándoklatokon. Arról nem vezethetnek statisztikákat, hogy a vallásukat gyakorló elítéltek között kevesebb-e a visszaeső, de a zarándoklatot évek óta szervező börtönlelkész még nem látott korábbról visszatérő arcokat.

A fogvatartottakat hármasával kísérik körbe, hogy megmutassák nekik a kegyhely helyszíneit Fotó: Kurucz Árpád

Kevés alkalmasabb hely van a lelki feltöltődésre, a hitbeli megújulásra Magyarországon, mint a Mátravere­bély-Szentkút nemzeti kegyhely, amely a lakott, forgalmas területektől távol, a Kelet-Cserhát erdővel sűrűn borított dombjai között bújik meg.

Miután Tar községnél Szentkút irányába letérünk a 21-es főúról, egymást váltják a folyamatos esőzések hatására élénkzöld mezők és erdők, az összképet az a rövid szakasz árnyalja, amit Mátraverebélyen belül, az egyik szegénysoron teszünk meg.

A romok, az omladozó házak, a kézzelfogható nyomor, a rongyosan öltözött emberek látványa bizonyára mindenkit kizökkent, de talán éppen a szembetűnő nélkülözés segíthet abban, hogy az érkező zarándokok ráhangolódjanak a ferencesek által vezetett Mária-kegyhely semmivel össze nem hasonlítható, lélekemelő hangulatára.

A fogvatartottakat hármasával kísérik körbe, hogy megmutassák nekik a kegyhely helyszíneit
Fotó: Kurucz Árpád

Amint a zarándokhely közelébe érünk, egy rendőrségi ellenőrző pontnál megállítanak minket. A rendkívüli biztosítás oka, hogy tizenhat börtön csaknem hetven fogvatartottja zarándokolhatott el Mátraverebély-Szentkútra.

Az elítéltek éppen a kegyhely történetével ismerkednek meg a templomban, így csak a biztonsági személyzet tartózkodik épületen kívül, akik a Mária-kegyhelyhez méltó módon, halkan végzik a munkájukat. Arról, hogy a többnyire fákkal borított területen pontosan hol helyezkednek el, az időről időre felhangzó rádióforgalom árulkodik. A köztes időben a szemerkélő eső ellenére, vagy éppen amiatt, énekelő madarak hangját halljuk.

Az elítéltek délelőtt szentmisén vehettek részt, amelyet Beer Miklós püspök tartott büntetés-végrehajtási lelkészek koncelebrálásával, majd a közösen készített ebédet fogyasztották el. Baranyi Zsolt bv. alezredes, a BVOP reintegrációs és módszertani főosztályának megbízott vezetője elmondja: 2016 óta ez a negyedik zarándoklat, amit fogvatartottaknak szerveztek.

– Csak alacsony és közepes biztonsági kockázatba sorolt fogvatartottak jöhetnek el egy ilyen alkalomra, olyanok, akik várhatóan két éven belül szabadulhatnak. Közülük választjuk ki a zarándoklat résztvevőit, akikkel biztonsági okokból csak kevéssel az indulás előtt közlik, hogy utazhatnak.

Nem tartunk attól, hogy bárki szökni próbál, de a társrendvédelmi szervekkel, a rendőrséggel együttműködve, megfelelő előkészületek után természetesen biztosítjuk az eseményt – hangsúlyozza Baranyi Zsolt, aki nem árulja el, pontosan mennyi egyenruhás dolgozik a helyszínen, de annyit igen, hogy a fogvatartottak létszámát meghaladó erők vannak jelen.

Kérdésünkre az alezredes elmondja: nincsenek arról információik, hogy a korábbi zarándoklaton részt vevők között volt-e visszaeső, mert vallási hovatartozásról nem vezethetnek statisztikai adatokat.

Arról viszont örömmel számol be, hogy a hívő, vallásukat gyakorló fogvatartottakat nem éri inzultus a börtönökben, nem közösítik ki őket. Ez szavai szerint amiatt is lehet, hogy az intézeteken belül komoly munkát végeznek a börtönlelkészek, és ezzel sokat segítenek a fogvatartottak reintegrációjában. – Nagyon fontosak ezek a rendezvények, nagyban segítik az elítéltek visszailleszkedését, a zarándoklatok a társadalmat is érzékenyítik – teszi hozzá.

A fogvatartotti zarándoklat ötletgazdája Hajdú Miklós, a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön lelkésze, aki minden akadályt leküzdve közreműködött az első, 2016-os rendezvény megszervezésében.

– Ferenc pápa 2014 őszén meghirdette, hogy egy év múlva fogvatartottaknak szerveznek ünnepi misét Rómában, ez alapján jött az ötlet, hogy szervezzünk az elítélteknek zarándoklatot. Ez nem ment könnyen, le kellett hozzá győznünk a bürokráciát, így a 2016-os alkalmat egy éven keresztül készítettük elő, Európában ez lett az első fogvatartotti zarándoklat – emlékeztet Hajdú Miklós. A rendezvény olyan sikeres volt, hogy a börtönlelkészek újabb megkeresést kaptak. Arra kérték őket, hogy a fogvatartottak után a büntetés-végrehajtási intézetek személyi állományának is szervezzenek zarándoklatot. Azóta a fogvatartottak 4:3-ra vezetnek, a bv-s munkatársak május elején vettek részt a harmadik zarándoklaton.

A résztvevők kiválasztásáról a börtönlelkész elmondja: elsősorban olyan elítéltek jöhetnek egy-egy ilyen alkalomra, akik gyakorolják vallásukat, egyházi foglalkozásokra járnak, illetve úgynevezett cursillót, rövid tanfolyamot végeztek. – A program sikeréről mindent elárul, hogy tizennégy olyan hívő, már szabadult fogvatartottról tudok, aki zarándoklaton is részt vett, és közülük tudomásom szerint egy sem esett vissza – emeli ki a börtönlelkész.

Hajdú Miklós atya kitér arra is, hogy a fogvatartottak zöme nem kirándulásnak fogja föl a zarándoklatot, nagy igényük van lelki beszélgetésre, csendes elmélyülésre, sokan tényleg itt találják meg Istent és térnek meg. Többen vannak, akik szabadulásuk után a családjukkal is visszajönnek Szentkútra. – Tudok olyan zárkákról, ahol este bibliai szakaszokat olvasnak fel, és együtt imádkoznak, akár beteg hozzátartozókért is.

A jó példa pedig ragadós, a hívő elítéltek lámpásként működnek a sötét börtönökben – fogalmaz a börtönlelkész, aki most azon dolgozik, hogy a rendőrség személyi állományát is el tudja hozni zarándoklatra. A rendezvény híre nemcsak itthon terjed futótűzként, a mai eseményen részt vett egy kilencfős lengyel küldöttség, amely az egyik ottani régió elítéltjeinek szervezne zarándoklatot, és ehhez jöttek ötletet meríteni.

Közben véget ért az ismertető, a fogvatartottaknak ezután a kegyhely helyszíneit mutatják be, az elítélteket három csoportban kísérik körbe. Egyikük, a lopásért elítélt Ágnes 2018. január 10-én vonult be Egerbe, ő már a tavalyi zarándoklaton is részt vehetett.

– Hamarosan ötvenéves leszek, már nagy, felnőtt gyermekeim vannak. Korábban soha nem voltam büntetve, még közlekedési kihágásom sem volt, de a rossz házasság és a szerencsejáték-függőség miatt belecsúsztam a bajba.

Kint nem igazán hittem Istenben, csak ünnepi alkalmakkor mentem el misére, de idebent, a zárt közösségben felerősödött a hitem. Elkezdtem Biblia-szakkörre, hittanra járni, énekelünk, imádkozunk, karácsonykor pedig egy hospice-házban voltunk, ahol betegeknek adtunk elő. Amikor tavaly először voltam zarándoklaton, leírhatatlan örömet éreztem, hihetetlenül felemelő érzés volt, de így van ez most is – mondja könnyeivel küszködve az idén szabaduló asszony.

A hangja akkor csuklik el igazán, amikor arról próbál beszélni, hogy az életét mennyire megváltoztatta Isten. – Úgy érzem, Jézus Krisztus megbocsátott, de én még nem tudtam feldolgozni, amit tettem. A büntetést nemcsak én kaptam, hanem a családom is, a gyerekeim, a testvéreim, a súlyos beteg bátyám, aki otthonba került azért, mert nem tudom ápolni.

Egyszer talán majd én is megbocsátok magamnak, de a hit nagyon sokat segít abban, hogy a kinti életemmel szembenézzek. Várnak a gyerekeim, a testvéreim, addig bent próbálok példát mutatni a többieknek – jegyzi meg bizakodva.

A nők után a férfiak első csoportját kísérik ki a templomból. Egyikük, Viktor öt évvel fizetett egy rossz döntésért. A fiatalember katolikus családból származik, válogatott öttusázó volt, de a kábítószer rabja lett, lecsúszott. Igent mondott egy gyermekkori barátja invitálására, és sofőrnek szegődött egy rabláshoz. Állítja, hogy a rablást nem ő követte el, mégis el kellett vinnie a balhét, őt lecsukták, a barát pedig szabad.

– Az eset után 2005-ben elkezdtem építeni az életemet, vendéglátóztam, majd 2006-ban már nagy filmekben, Magyarországon forgatott külföldi produkciókban dolgoztam kaszkadőrként. Az élet mégis úgy hozta, hogy 2015 márciusában be kellett vonulnom, mert akkor zárult le az eljárás.

Nem tudok mit tenni, vállalom a felelősséget, és leülöm a büntetést, aztán folytatom az életem, ahol abbahagytam. Az igazi filmes barátaim várnak – üt meg optimista hangot. A megbocsátásról eszébe jut egy tavalyi prédikáció, amit egy ferences szerzetes mondott. Az atya arról beszélt: lehetnek olyanok, akik azért ülnek, mert mások nem bírták volna ki a börtönt.

– Jött emiatt egy belső sugallat, hogy meg kell bocsátanom a barátomnak. Nem teszek vele semmi rosszat, mert egy filmben hallottam, hogy a legjobb bosszú a boldog élet. S akkor tudok gyógyulni, ha felismerem a hibáimat – hangsúlyozza Viktor, aki évek óta iskolásoknak tart bűnmegelőzési előadást.

„A hívő elítéltek lámpásként működnek a sötét börtönökben”

A férfi megtérését az segítette, hogy elolvasta Pio atya életét, és ezáltal értette meg, hogy vissza kell térnie Istenhez. – Amikor bevonultam, nagyon háborgó volt a lelkem. Nős voltam, ezért úgy imádkoztam, hogy Istenem, bocsáss meg, de nekem a feleségem a mindenem. Aztán ő kilenc hónap után lelépett, az Úr megmutatta, hogy mégis ő az első.

Megértettem, hogy bárki eltűnhet mellőlem, de az Isten sohasem fog elhagyni, ebből erőt merítve eltűntek a rossz gondolataim. Érzem a megbocsátást – fűzi hozzá mosolyogva. Viktor a szabadulása után egzisztenciát kíván építeni, majd családot alapítana, és meghálálná a segítséget azoknak, akik most is mellette állnak. A legfontosabb, hogy mindent Istenre bíz.

Mire befejezzük a beszélgetést, már az összes fogvatartottat felkísérték a buszokra, Viktor is csatlakozik hozzájuk. Magukkal viszik Isten békéjét.