– Sokaknak furcsa lesz egy színpadon látni a KFT együttest és a Beatricét. Sokféle zenész gyűlt össze, hogy méltóképp ünnepelhessük a rendszerváltoztatás 30. évfordulóját. A koncert célja, hogy legyen egy ünnepi alkalom, egy tisztességes megemlékezés, amely az embereknek szól. Mi az emberekhez akarunk szólni – mondta a Magyar Nemzetnek Vikidál Gyula, a június 16-i Szabadságkoncert tegnapi beharangozóján a Műcsarnok előterében.
A koncert este fél hétkor kezdődik a Hősök terén. A rendezvény házigazdája – és egyik fellépője is – Nagy Feró lesz. Az ingyenes eseményen színpadra lép Vincze Lilla, a KFT, az Emelet, az R-Go, Vastag Csaba, Vikidál Gyula, Varga Miklós, Homonyik Sándor, Keresztes Ildikó, a Republic, a Piramis zenekar évek formáció Révész Sándorral és Závodi Jánossal. A Liszt Ferenc Kamarazenekar negyven zenésze fokozza a hangulatot. Az eseményen kötelékben repülő Gripenek is elhúznak majd a közönség feje felett.
– Ha szétnézünk Közép-Európában, akkor láthatjuk, hogy egy olyan nagyszabású változás zajlott le, egy antikommunista forradalom, amelyet az emberek alapvető szabadságvágya hívott életre – mondta Lánczi Tamás, a XXI. Század Intézet igazgatója, a 30 éve szabadon című emlékév projektvezetője. A fellépők túlnyomó többsége megjelent a sajtótájékoztatón, véleményük szerint életük egyik legizgalmasabb időszaka volt a rendszerváltozás éve. – Újjászülettünk. Egy egészen új világ tárult fel előttünk – mondta Vincze Lilla.
Mint ismert, a rendszerváltás 30. évfordulóját emlékévvé nyilvánította a kormány. Az emlékév március 15-től 2020 júniusáig tart, amelynek a nyitánya lesz a Szabadságkoncert.