Multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok épül Zalaegerszegen

Új multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok épül Zalaegerszegen, a Modern városok program keretében. A létesítmény kivitelezési dokumentációjának elkészítésére, valamint a beruházás előkészítésére kormányhatározattal 715 millió forint központi költségvetési támogatást kapott a város – jelentette be a pénteken Zalaegerszeg polgármestere.

Forrás: MTI2019. 06. 28. 18:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) a sajtótájékoztatón azt mondta: a zalaegerszegiek régóta szeretnének egy korszerű sportcsarnokot. Az 1980-ban, hőszigetelés nélkül épült sport- és rendezvénycsarnokban az elmúlt évtizedekben nem történt jelentős felújítás, az épület fűtésrendszere elavulttá vált, az üléshelyek hiánya miatt lassan már mérkőzéseket sem lehet rendezni, az akusztikai körülmények miatt pedig színvonalas koncerteket sem lehet tartani.

Kitért arra is, hogy a régi épület nagy összegű ráfordítás után sem lenne alkalmas nívós, 21. századi feltételeknek megfelelő rendezvények tartására, ezért új, multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok épül. A mostani épületet – ha az új létesítmény elkészül a mögötte lévő területen – lebontják, és a helyén parkolókat alakítanak ki.

A beruházás előkészítésére fordítható 715 millió forint a Zala Plaza melletti üres terület parkolóvá alakítását, valamint a közelben körforgalom megtervezését és új csomópont kialakítását is tartalmazza. Az építkezés a tervek szerint 2022-ben kezdődik el, és 2024-re elkészül a vadonatúj csarnok – fűzte hozzá.

Az új létesítmény a kosárlabda „szentélye” lesz, a sportág megérdemli, hogy a szurkolók kulturált körülmények között vegyenek részt a mérkőzéseken – fogalmazott Vigh László a térség országgyűlési képviselője (Fidesz).

Sifter Rózsa kormánymegbízott kiemelte: a kormány stratégiai ágazatnak tekinti a sportot.

Az új sportcsarnok a jövőnek, az új nemzedéknek épül – hangsúlyozta Böjte Sándor Zsolt (Fidesz-KDNP), a városrész önkormányzati képviselője. A továbbtanulási és sportolási lehetőségekkel, a kulturális programokkal és a munkahelyek megteremtésével lehet elérni, hogy minél több fiatal a városban maradjon, azok pedig, akik elmentek, visszatérjenek Zalaegerszegre – tette hozzá.

Bánhegyi Péter, az Egerszegi Sport és Turizmus Kft. vezetője arról beszélt, hogy a mostani csarnok nagy kihasználtsággal működik, viszont a sport- és kulturális rendezvények lebonyolításakor, szervezésekor „egyre keményebb” technikai feltételeknek kell megfelelni, ezért nagy szükség van az új létesítményre.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.