
Új trükkel próbálkoznak az embecsempészek a magyar határnál
A hatóságok tapasztalatai helyenként szervezetlenségről, másutt fokozódó aktivitásról árulkodnak.
Adománygyűjtés indult a június 23-i kelet-magyarországi villámárvíz sújtotta települések megsegítésére. A vihar által előidézett katasztrófa Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében okozta a legnagyobb károkat, előbbiben 12 település, utóbbiban nyolcvan érintett. A Heves megyei károkról Nyitrai Zsolt, a térség országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón beszélt tegnap délelőtt. – A védekezés költségei meghaladták a tízmillió forintot, a kár értéke pedig 350 millió forintra rúg – emelte ki a politikus.
– A védekezést a helyreállítás követte: fertőtleníteni kellett, valamint elkotorni a hordalékot, hogy az élet visszaállhasson a normális kerékvágásba, és a hivatalok, önkormányzatok is megfelelően működhessenek – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Nyitrai Zsolt. Hozzátette: az önkormányzatok költségvetési lehetőségeit meghaladják azok a munkálatok, amelyekkel helyre lehet állítani a károkat, ezért a kormány, valamint az adakozók segítségét kérik.
A politikus hangsúlyozta, hogy a jövőbeni árvizek kivédésének lehetőségét településenként kell felmérni, a védekezés záportározók építésével, települési gátak építésével, megerősítésével történhet. – A polgármesterekkel közösen megvizsgáljuk a lehetőségeket, és a jövőre nézve közösen kidolgozunk egy tervet – mondta lapunknak Nyitrai Zsolt.
Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke a sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az általa vezetett szervezet a koordinátora az adománygyűjtő akciónak, amelyben 12 civil szervezet, alapítvány, illetve magánszemély vesz részt. Eddig összesen három eseményen mintegy 800 ezer forintot gyűjtöttek össze, és várják a további támogatásokat. A gyűjtés egyik kiemelkedő állomása a budapesti Avilai Nagy Szent Teréz-plébániatemplomban tartott Mária evangéliuma rockopera oratorikus előadása volt. A darabban szerepelt, közreműködött többek között Sáfár Mónika és Sasvári Sándor színművész és Tolcsvay László Erkel-díjas zeneszerző, énekes. Az eseményen befolyt összeget az árvíz- és viharkárosultak javára ajánlották fel.
Aki segíteni szeretne, a szervezet számlájára utalhat: Magyar Asszonyok Érdekszövetsége. Számlaszám: 11704007-20208516 (OTP). A közlemény rovatba a „Viharkárosultak” kifejezés feltüntetését kéri a szervezet.
A hatóságok tapasztalatai helyenként szervezetlenségről, másutt fokozódó aktivitásról árulkodnak.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
A hatóságok tapasztalatai helyenként szervezetlenségről, másutt fokozódó aktivitásról árulkodnak.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.