Mága Zoltán a törökországi földrengés árváinak adott koncertet
A magyar művész a budapesti török nagykövetségen muzsikált szeretteiket, otthonukat elvesztő gyerekeknek.
A magyar művész a budapesti török nagykövetségen muzsikált szeretteiket, otthonukat elvesztő gyerekeknek.

Elhárítja a veronai busztragédia miatti anyagi felelősséget az A4-es autópálya olasz biztosítója, mert a busz kárt okozott.
Több mint félmillió forintot gyűjtött a szekszárdi Szent Erzsébet Caritas Alapítvány a tavaly októberi szekszárdi gázrobbanás károsultjainak, az adományt az alapítvány elnöke kedden adta át a társasház képviselőjének.
Csak Heves megyében több száz millió forintos kárt okozott a június végi villámárvíz. A katasztrófa károsultjainak szervezett gyűjtést a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül a Maja T. néven ismert, szélsőbaloldali, antifasiszta aktivistának az ügyében hozott ítéletet.

Világszínvonalú, magyar fejlesztésű CT-berendezés segíti a gyógyulást Gyulán.

A város közgyűlése szerdán úgy döntött, hogy nem oszlatja fel magát.

Lejtmenetben a Tisza, stabilan vezet a Fidesz.

Vitalij civilben keramikusművészként dolgozott, de kötelességének érezte az ország védelmét.

A halottak száma folyamatosan növekszik.

Kegyetlen, amit a támadás maga után hagyott.

Egy, a napokban megjelent nemzetközi tanulmány állításával ellentétben a hazai alma egészséges és biztonságos.

A tavalyi év rekordnak számított a járműállomány zöldítésében.

Jelentős átrendeződéssel indult az év a fiatal használt autók piacán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.