Biztonságukat szolgáló hivatásokkal is megismerkedhetnek a fiatalok az Erzsébet-táborokban

Az Erzsébet-táborok minden turnusában azokkal a hivatásokkal ismerkedhetnek meg a táborozók, amelyek biztonságukat szolgálják – mondta a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos szerdán a zánkai Erzsébet-táborban.

Forrás: MTI2019. 07. 31. 12:40
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Simicskó István kiemelte: fontos, hogy a gyermekek a táborban töltött egy hetet minél aktívabban töltsék, lehetőséget kapjanak arra, hogy kipróbálhassák önmagukat. Hangsúlyozta: a Hősök Napja nevű tematikus napok – ahol a fiatalok katonákkal, tűzoltókkal, mentőkkel, rendőrökkel is találkozhatnak – a haza védelmét és egyben a hazaszeretetet is erősítik.

A Honvédelmi Sportszövetség elnökeként elmondta: idén hét tábort szerveztek, emellett pedig az Erzsébet-táborokban és a Magyar Honvédség több programján is részt vesznek. A Hősök Napja rendezvényen szerdánként többek közt Gripen-szimulátorral, ergométerrel és lézeres lövészeti lehetőséggel készülnek a gyerekeknek.

Simicskó István kiemelte: a Honvédelmi Sportszövetség célja, hogy a magyar fiatalokat egészséges nemzettudatra nevelje és a honvédelmi sportokon keresztül egy „egészséges patrióta életérzést” alakítson ki bennük.

A rendezvényen Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke felidézte: három évvel ezelőtt indították el a Hősök Napja programot az Erzsébet-táborokban, melyet idén is mind a tizenegy héten szerdánként rendeznek Zánkán. A programmal a céljuk egyrészt példaképként állítani a gyermekek elé a mindennapi hősöket, másrészt vonzóvá tenni számukra ezeket a hivatásokat. Idén először két alkalommal a Terrorelhárítási Központ is bemutatkozott a rendezvényen.

Az Erzsébet-táborokban a résztvevők biztonságára is kiemelten figyelnek, 24 órás gyermekorvosi ügyelet, állandó mentőszolgálat és vízimentő szolgálat is rendelkezésre áll a balatoni táborban.

A zánkai Erzsébet-táborban a nyár folyamán tizenegy turnusban harminc ezren kapcsolódhatnak ki. Az Erzsébet-táborok egész éves programjain 2016-ban közel 90 ezren, 2017-ben már több mint százezren, tavaly pedig 126 ezren vehettek részt. Idén az egész éves programokon résztvevők száma már megközelítheti a 130 ezret.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.