Homolya Róbert elmondta: augusztusban elkezdődhet további hetven, belföldi forgalomra tervezett IC+ összeszerelése, amihez a saját forrás mellett kormányzati költségtérítést is kap a vasúttársaság.
Közölte, a több mint ötven százalékos hazai beszállítói aránnyal épülő új flotta nemcsak modern, dizájnos, hanem praktikus, kényelmes, ráadásul a kocsik egy része családbarát és akadálymentesített is lesz. A prémiumszolgáltatásra vagy csendre, nyugalomra vágyók igényeihez alkalmazkodó fülkék is lesznek az első osztályon – tette hozzá.
Az IC+ kocsik számát évről évre növelve lehetőség lesz az IC-hálózat kiterjesztésére, így további területek vonhatók be a minőségi vasúti szolgáltatásba – mondta Homolya Róbert. A beruházások és a beszerzések akár évi ötven IC+ jármű gyártását is lehetővé teszik. Kiemelt cél, hogy a gyártásban a magyar beszállítók a lehető legnagyobb arányban vállalhassanak szerepet – hangsúlyozta.
Kitért arra, hogy az IC+ kocsik gyártása jelentős munkahelyteremtő hatással bír: kétszázötven embernek biztosít munkát a MÁV-Starton belül és legalább ugyanennyinek a beszállítóknál.
Az új IC+ kocsikkal a Keszthelyre közlekedő Balaton expresszvonatokon, a Záhonyból és Miskolcról a Balatonra; Budapestről Miskolcra, Békéscsabára Nyíregyházára tartó IC-szerelvényeken találkozhatnak az utasok.
A MÁV-Start hosszú távon szeretné folytatni a sorozatgyártást, mivel legalább háromszáz új IC+ kocsira van szükségük a személyszállítási piac 2023-ban várható megnyitásáig – jegyezte meg.
Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) a sajtótájékoztatón elmondta: a vasúti járműgyártásnak kiemelt szerepe van a szolnoki térségben, emberek ezreinek, generációk sorának élete kapcsolódott a vasúthoz, amely ismét felvirágzik a városban az IC gyártásnak köszönhetően.
A MÁV Zrt. MTI-hez eljuttatott sajtóközleménye szerint a nemzetközi forgalomra szánt, légkondicionált kocsik közül tíz másodosztályú, tíz pedig akadálymentesített, többcélú teres, mindkét típus óránként 200 kilométeres sebességre alkalmas.