Ismét letartóztathatják a Viking Singy ukrán kapitányát

Ismételten az ukrán hajóskapitány letartóztatását indítványozza a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség, tudatta a Magyar Nemzettel a Fővárosi Főügyészség.

2019. 07. 30. 15:05
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Duna budapesti szakaszán 2019. május 29-én, az esti órákban történt halálos tömegszerencsétlenség ügyében a nyomozó hatóság előterjesztése alapján a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség indítványt tesz Jurij Csaplinszkij letartóztatására.

Az ügyben új fejlemény, hogy a megalapozott gyanú tárgyát képező bűncselekmények köre bővült, a nyomozó hatóság 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettével is meggyanúsította a gyanúsítottat. Emellett az ügyészség álláspontja szerint a kényszerintézkedésnek több különös oka is fennáll, csak így biztosítható ugyanis a terhelt jelenléte az eljárásban, valamint kizárólag így akadályozható meg a bizonyítás megnehezítése vagy meghiúsítása.

A kényszerintézkedés kérdésében a Fővárosi Törvényszék illetékességi területén működő nyomozási bíró várhatóan szerdán dönt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.