Fegyházra ítélték a gyerekmegrontót

Huszonhat éven keresztül volt a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola igazgatója az a 2016-ban letartóztatott férfi, aki rendszeresen szexuális kapcsolatot létesített a rábízott kiskorúakkal és fiatalkorúakkal. Ügyében kedden született meg a másodfokú ítélet.

Magyar Nemzet
2019. 09. 11. 13:18
null
Az igazgató kiskorúakat és fiatalkorúakat is zaklatott szexuálisan Fotó: PT Forrás: Bors
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jogerősen nyolc év fegyházbüntetésre ítélte a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla kedden a bicskei gyermekotthon volt igazgatóját, aki a felügyeletére bízott kiskorúakkal szexuális kapcsolatot létesített. A másodfokú döntéssel a folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak és annak kísérlete bűntettet folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés és annak kísérlete bűntettre változtatta a táblabíróság, egyebekben helybenhagyta az első fokon eljáró Székesfehérvári Törvényszék tavaly november 21-én hozott határozatát. Helybenhagyta a bíróság a másodrendű vádlottnak, az otthon egykori nevelőjének a büntetését is, akit kétrendbeli szexuális visszaélés bűntette miatt másfél év – három év próbaidőre felfüggesztett – börtönre ítéltek első fokon, emellett mindkét vádlottat véglegesen eltiltották a 18 év alattiakkal való foglalkozástól.

Az igazgató kiskorúakat és fiatalkorúakat is zaklatott szexuálisan
Fotó: Bors

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott, aki 26 éven keresztül volt a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon és Általános Iskola igazgatója, éveken keresztül végzett szexuális cselekményeket a felügyelete alatt álló kiskorúakkal. Két fiatal ezek kezdetekor még nem múlt el 12 éves, három sértettel 14 éves kora előtt lépett szexuális kapcsolatba. Ezenfelül a férfi több, 18 év alatti sértettel szemben is súlyosan szeméremsértő magatartást tanúsított, egyikükkel rendszeresen szexuális cselekményt végzett. A másodrendű vádlott a vádirat szerint egy felügyelete alatt álló, 14 év alatti fiatallal lépett egyszer szexuális kapcsolatba, három esetben pedig a 14 év feletti sértettekkel szemben fennálló hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve végzett szexuális cselekményt.

Kovács Tamás, a tanács elnöke indoklásában elmondta, hogy a minősítést azért kellett megváltoztatni két esetben, mert az elkövetés óta szigorodott a büntető törvénykönyv szabályozása, a Székesfehérvári Törvényszék azonban nem az arra az időszakra hatályos törvényi szabályozást alkalmazta. Mindezek mellett bár a cselekménysor ugyanaz volt éveken át két sértett esetében, azonban az életkoruk változott. A büntető törvénykönyv pedig ­eltérően szabályozza a 12 év alatti, a 12 és 14 év, valamint a 14 és 18 év közötti sértett sérelmére elkövetett szexuá­lis indíttatású bűncselekményeket.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.