Benkő Tibor a budai Várban a Kapisztrán téren, a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán tartott megemlékezésen azt mondta: „a mi dolgunk emlékezni és emlékeztetni mindenkit arra, hogy a halott katona már nem ellenség”. Ők hazájuk küldetésének lettek áldozatai – tette hozzá.

Sulyok Tamás levelet írt a halálra vert kárpátaljai magyar férfi családjának
A köztársasági elnök szerint Európában ilyen nem történhet meg, ez teljesen ellentmond minden emberi értéknek.