Az ország nagy részén tartós, sűrű ködre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Füstölőt árult, de nem azt, amitől jó illat lesz a lakásban
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
Az ország nagy részén tartós, sűrű ködre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott veszélyjelzés szerint Budapesten, Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád, Fejér, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyében arra kell készülni, hogy a sűrű ködben csak pár száz méteres lehet a látástávolság.
Azt írták: pénteken napközben a legtöbb helyen megszűnik a köd, de egyes magasabban fekvő dombvidéki, hegyvidéki területeken továbbra is korlátozott látási viszonyokra, sűrű ködre lehet számítani.
Az előrejelzés szerint pénteken összességében csak kevés napsütés lesz, az is főként az ország középső harmadában. Estig érdemi csapadék nem lesz, de a ködös részeken szitálás, a keleti határvidéken pedig gyenge eső is előfordulhat. A legalacsonyabb hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul. A legmagasabb hőmérséklet 10 és 17 fok között lesz.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Tabletet és telefont is loptak.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Tabletet és telefont is loptak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.