Megszállnák az orvosi kamarát a baloldaliak

Az érdekegyeztető fórumot tizenhat éve vezető Éger István kihívója az a Kincses Gyula lesz, aki Gyurcsány Ferenc államtitkára volt a vizitdíj bevezetése idején.

Magyar Nemzet
2019. 11. 25. 8:47
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Forró a hangulat a Magyar Orvosi Kamara (MOK) november végi tisztújítása előtt a szervezet környékén. Az érdekegyeztető fórumot tizenhat éve vezető Éger István (képünkön) kihívója ugyanis az a Kincses Gyula lesz, aki Gyurcsány Ferenc államtitkára volt a vizitdíj bevezetése idején.

Fotó: MTI/Kovács Attila

Informá­cióink szerint Kincses Gyulát az Újratervezés nevű csoport támogatja az indulásban. Az Újratervezés tagjai közé tartozik például az ellenzéki sajtóban rendszeresen megszólaló Lénárd Rita, aki az elmúlt időszakban volt, hogy a Demokratikus Koalíció egészségpolitikusával, László Imrével jelent meg a médiában. László a XI. kerület frissen megválasztott polgármestereként legutóbb azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy vétót helyezett kilátásba a kelenföldi szuperkórház megépítése ellen.

Szintén az Újratervezés-csoporthoz köthető Komáromi Zoltán, aki a 2014-es választás előtt Bajnai Gordon csapatában, majd a 2018-as voksolást megelőzően Karácsony Gergely mellett dolgozott, s úgy hírlik, egészségügyi miniszternek szánták az új kormányban. Komáromi később – Kálmán Olga csapatát segítendő – belépett a Demokratikus Koalícióba, amelynek egészségügyi kabinetében tevékenykedik, amelyet a párt honlapja szerint László Imre vezet.

Az orvosi kamarából származó értesüléseink szerint az Újratervezés Facebook-csoportjában László Imre, Komáromi Zoltán és Kincses Gyula mellett Drajkó Zsombor, a Momentum egészségpolitikusa is aktív. A Magyar Nemzet forrása állítja, a baloldalhoz köthető orvosok a MOK-ot trójai falónak használnák, hogy egykori bukott politikusoknak segítsenek visszatérni az aktuálpolitikai csatározásokba, és Kincses Gyula pozícióba kerülése esetén a kamarából valós szakmai szervezet helyett valójában politikai funkciót ellátó, a Demokratikus Koalíciót kiszolgáló szócső válhatna.

A Magyar Nemzet információi szerint az Újra­tervezés tagjai a fiatalabb orvosokat, rezidenseket szervezetten az idősebb kollégáik és a MOK jelenlegi vezetése ellen hangolja.

Ezt látszik alátámasztani az a tény is, hogy Lénárd Ritáék, az Újratervezés Facebook-csoport adminisztrátoraiként, még a 2018-as parlamenti választások előtt megnyitották a csak orvosoknak hozzáférhető csoportot ellenzéki újságírók előtt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.