Az úgynevezett Szabad Városok Szövetsége nevében közös nyilatkozatot írt alá hétfőn a CEU Nádor utcai épületében Karácsony Gergely budapesti, Matúš Vallo pozsonyi, Zdeněk Hřib prágai és Rafał Trzaskowski varsói főpolgármester. A nyilatkozatban az ellenzéki városvezetők városaik kihívásának nevezik a klímakrízist, az egyenlőtlenséget és a lakhatási válságot. Kijelentik, hogy megvédik és terjesztik a szabadság, az emberi méltóság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, a szociális igazságosság, a tolerancia és a kulturális sokszínűség értékeit, és legfőképpen szorgalmazzák, hogy az Európai Unió különítsen el több, közvetlenül hozzáférhető forrást a városoknak.
Erre egyébként jelenleg nincs jogi lehetőség, és Brüsszel hivatalos álláspontja egyelőre ismeretlen az ügyben. Bár a migráció támogatásának kérdéséről nem esett szó a Szabad Városok Szövetsége elnevezésű nyilatkozatban, a zöldpárti Heinrich Böll Alapítvány korábban abban a kontextusban vetette fel a közvetlenül helyhatósági szinten lehívható források bevezetésének ötletét, hogy azzal tennék a bevándorlók letelepítésében érdekeltté a polgármestereket.

Fotó: Havran Zoltán
Karácsony az eseményen az önkormányzatok mellett „autonóm szereplőket” is említett a pluszforrások kedvezményezettjeiként, amelyek között úgynevezett nem kormányzati szervek, vagyis NGO-k is lesznek majd a terveik szerint, ám lapunk kérdésére nem tette egyértelművé, hogy a Soros György által finanszírozott szervezetek is kapnának-e uniós pénzeket. Érdemes megjegyezni, hogy a baloldali többségű Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén egy előterjesztés részeként a tőzsdespekuláns alapítványbirodalmának részét képező Transparency Internationallel közös antikorrupciós csomagot is megszavaztak.
Karácsony Gergely azt mondta, meglepő, de egyetért egy fontos kérdésben Orbán Viktorral: abban, hogy a V4-ek együttműködését erősíteni kell. A főpolgármester szerint azért, hogy megvédhessük és érvényesíthessük az európaiság vívmányait, a szabadságot, a szolidaritást, a nyitottságot és a sokszínűséget.