Bogárdi Szabó István: Karácsonykor azt ünnepeljük, hogy Isten mindenbe beleavatkozott

A református püspök kitért arra is: a keresztyénség missziói mozgalom, hívogató, megszólító, üzenetet átadó közösség, és a keresztyének szeretnék, ha hiteles, vonzó közösségnek tartanák őket, amelyhez szívesen csatlakoznak, illetve amelyben szívesen maradnak az emberek. Emellett a külvilágot is „izgatja, hogy hova tegyék ezt a közösséget”.

Ugyanakkor nincs szögesdrót, berlini fal a keresztyének és a nem keresztyének között, inkább valamiféle „zöldhatáron mozgunk”, hol közeledve Istenhez, hol távolodva tőle – jegyezte meg.

Közölte: vannak, akik távolinak tűnnek, valamilyen titok folytán mégis közelebb vannak Istenhez, másokról pedig, akikről azt gondoljuk, szinte már a mennyország előszobájában vannak, hirtelen kiderülhet, hogy közönséges földi halandók, sőt egyáltalán nem azok, akinek vallották vagy mutatták magukat.

Ez a keresztyénség mindenkori helyzete. Kérdés, mi alapján kell megítélni egy közösséget: a hozzá tartozó emberek jelleme, esendősége vagy az alapján, amit tettek? – mondta a püspök. „Kalkuttai Teréz anyán mérjük a keresztyénséget, azokon a névtelen önkénteseken, akik a legveszedelmesebb helyekre is elmennek, hogy válogatás nélkül segítsenek mindenkin, vagy azokon a keresztyéneken, akik elbuktak, akikről bebizonyosodott jellemtelenségük?” – tette fel a kérdést.

Magyarázatként pedig a Richard Nixon amerikai elnök bukását okozó Watergate-botrányt említette. Felidézte: Richard Nixon 1974-ben azért kényszerült lemondani, mert emberei kémkedtek politikai riválisa, a Demokrata Párt elnöke után. Ezt a mai napig mindenki tudja, de arról már senki nem beszél, hogy Richard Nixonnak sikerült megegyeznie a Szovjetunióval atomkérdésben, és ezzel elhárította egy atomháború veszélyét.

„Így vergődünk mi is. Mégis, magasra emeljük Krisztus zászlaját, köré gyűlünk, és követjük őt, esendőségünk, emberi gyarlóságaink ellenére. Önhittségünk folyton visszaránt a rosszba, de Isten igazsága felemel és kiszabadít” – fogalmazott.

Hozzátette: az évszázadok során számos külső igény is megjelent a közösséggel szemben. Ezek között vannak, amelyek a keresztyénség belső igényeit visszhangozzák, például, hogy legyünk adakozók, megértők, támogassunk másokat. „Legjobban az ellenségeink hangoztatják, hogy nekünk szeretnünk kell ellenségeinket is”. De megjelennek olyan elvárások is, hogy „maradjunk csendben, vagy éppen ellenkezőleg, legyünk hangosak, háborodjunk fel. Olykor zárkózzunk a templomfalak közé, máskor meg vonuljunk utcára, hadoszlopot formázva. És persze mindig megmutatják a konkrét célt is”, hogy miért vagy mi ellen.

A mindenkori keresztyéneknek bölcseknek kell lenniük egyénileg és közösségeikben is, hogy miképpen reagáljanak ezekre az elvárásokra, hogy reagáljanak-e egyáltalán, hiszen ezeknél fontosabb, az isteni üzenet van rájuk bízva – mondta a református püspök.