A politikus a folyamatban levő programokról elmondta: összesen 110 bölcsődét, óvodát építenek és körülbelül hétszázat újítanak fel a Kárpát-medence magyarlakta területein. A Határtalanul! programban, amely 2018-ban került vissza a nemzetpolitikai államtitkársághoz, csak ebben a tanévben 101 ezer diák vesz részt. A programra körülbelül hatmilliárd forintot fordít a kormány.
– Alapvetően a hetedikes korosztályra fókuszáltunk a Határtalanul! programban, de már nyitottunk a középiskolások felé. A következő években azt szeretnénk elérni, hogy a középiskolás korosztályt a 11. osztályban még egyszer el tudjuk vinni kirándulni külhoni területre.
Mindezt azért tartjuk fontosnak, mert egyes felmérések szerint azok a gyermekek, akik a programban határon túli területen jártak, a társadalom többségénél nagyobb tudással rendelkeznek a témában, egy újabb felmérésünkből pedig az is látszik, hogy a magyarországi egyetemisták 77 százaléka már járt külhoni magyar területen, 61 százalékuknak pedig van egy vagy több határon túli barátja – fogalmazott a nemzetpolitikai államtitkár.
Elmondta azt is, hogy az államtitkárság testvértelepülési kapcsolatokat erősítő programja 2015-ben indult ötvenmillió forint keretösszeggel, ennek a nagysága mára megötszöröződött, és jövőre is 250 millió forintot szánnak rá.
A kezdeményezéssel az elmúlt években körülbelül 1200 magyarországi és külhoni település közötti testvérkapcsolat kialakításához vagy megerősítéséhez járultak hozzá, a jövő évi pályázatot pedig már ki is írták. A program lényege, hogy egy-egy anyaországi település egy vagy több határon túli településsel valósít meg valamilyen közös programot Magyarországon vagy külhonban, erősítve a magyar–magyar kapcsolatokat.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!