– Akkor is megfelelő a gyöngyöspatai helyzet rendezése, ha a cigány diákokat nem pénzzel, hanem képzéssel segítik – jelentette ki a hét végén a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hollik István emlékeztetett: arra biztatják a helyi roma családokat, hogy fogadják el a kormány javaslatát, és a pénz helyett válasszák gyermekeik oktatását és fejlesztését. A politikus hozzátette: arra kérik a Soros-hálózatot, hogy ne akadályozzák ennek a javaslatnak az elfogadását. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára tegnap a Hír TV-nek arról beszélt, hogy a Soros Györgyhöz köthető szervezetek üzletággá teszik a perindítást a magyar állam ellen.
– Nagyon rossz irányba viszi az ügyet, ha az csak a pénzről szól egy idő után azon szervezetek részéről, akik ezeket a pereket elindítják. Jól láthatjuk, hogy nemcsak Gyöngyöspatán, hanem az ország más részein is arról kérnek adatokat, hogy kik alkották az egyes osztályok névsorát, illetve hogy hányan jártak egy-egy osztályba. Ezzel egyfajta üzletággá teszik a szóban forgó perek elindítását ahelyett, hogy a problémát próbálnák megoldani. A megoldást az jelentené, ha mindenkinek megadjuk azt a képzést, amely biztosítja az életben boldogulás lehetőségét – fogalmazott Rétvári Bence. A 444.hu közben arról számolt be, hogy szombaton gyűlést tartottak a gyöngyöspatai kártérítési ügyben érintett cigány családok, s a kormány ajánlatát elutasítva, természetbeni juttatások helyett továbbra is pénzhez szeretnének jutni. Hozzátették: egyelőre nem mindenki tett hivatalos nyilatkozatot.
A Századvég Alapítvány legfrissebb reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a magyarok túlnyomó többsége igazságtalannak tartja a százmilliós kártérítést.
A Hír TV múlt pénteken indított szavazást a gyöngyöspatai cigányok kártérítéséről, s a vasárnap este fél nyolckor lezárult voksolás eredménye szerinte a nézők 97 százaléka értett egyet Orbán Viktor miniszterelnökkel, aki szerint igazságtalan munka nélkül milliókat kifizetni.