Tímár Tibor, Turek szlovákiai ügyvédje azt mondta lapunknak: a dunaszerdahelyi ügy mellett védence, Alex Haris még három ügynek volt gyanúsítottja. Egy zsarolási ügyben felmentették.
Harist 2011-ben Jozef Roháccsal elcserélve adták ki Szlovákiának, akkor drogtermesztés volt a vád, ám az ügyben jogerősen felmentették, és 2015-ben hazatérhetett. Az ügyvéd szerint most kártérítési eljárást indítanak a szlovák állam ellen, mivel kiderült, nem volt drog az ügyben. Még vizsgálati fogságban volt, amikor a cellájában talált illegális telefon miatt is eljártak Turek ellen, de kiderült, a telefon nem az övé volt.
A Fontana bárbeli mészárlás ügyében pedig Tímár Tibor szerint egyáltalán nincs bizonyíték védence bűnösségét illetően. Az ügyvéd szerint még idén Tureknek kedvezően lezárják az ügyet, miután tanúként kihallgatják a túlélőket.
Tímár Tibor elmondta azt is, érthető, hogy Alex Haris időközben nevet változtatott, és D. Alexként működteti építési vállalkozását, hiszen az eredeti nevét rá valló bűnözők feketítették be.




















