„Ezen a ponton lehetetlen nem arra gondolni, hogy Földünk is egyfajta hatalmas kárpáti tó, és mi, emberek is úgy reagálhatunk a klíma gyors változására, mint apró élőlénytársaink a Fogaras hegyeiben” – figyelmeztetnek a kutatók.
Ezek a tavi mikrokozmoszok, ha csak az elmúlt évtizedek változásait tekintjük, a kutatók szerint arra figyelmeztetnek, hogy a változás mértéke felgyorsult, olyan élőlényközösségek váltották egymást az elmúlt 30 évben, amelyek előtte 10 ezer évig nem voltak jelen. Ezek a változások pedig nehezen köthetők máshoz, mint az emberi tevékenységhez.
„Ha az emberiséget tekintjük, akkor a tanulság az, hogy nem tudhatjuk pontosan, mikor következik be ez az összeomlás, de várható, és ebből nagy eséllyel az emberi faj sem tud kimaradni” – hangsúlyozzák a kutatók, hozzátéve, hogy a biológiai rendszerek viselkedése azt üzeni, hogy ezeknek van egy tűrési képességük, és ha ezt túllépjük, hirtelen összeomlás következik be. Ebből a rendszer már egy másik állapotban épül újjá, és ez sok faj lokális kihalásához vezet.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!