Horváth Aladár cigány jogvédő becsületsértéssel és hivatali visszaéléssel vádolta meg Orbán Viktor miniszterelnököt és mindezek miatt feljelentést is tett.
A Legfőbb Ügyészség előtt tartott sajtótájékoztatón a Roma Parlament elnöke azzal indokolta feljelentését, hogy a kormányfő az évadkezdő sajtótájékoztatóján igazságtalannak nevezte a Gyöngyöspatán történteket, a 2005 és 2011 közötti szegregációs gyakorlat miatt megítélt, munka nélkül adandó 100 milliós kártérítést. A kisvárosban ugyanis komoly feszültséget keltett, hogy az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány a szocialista kormányok alatt folytatott helyi oktatási gyakorlat miatt pert indított a magyar állam ellen, amelynek végén közel 60 szegregált, speciális osztályban tanult gyereknek kell kártérítést kifizetni.
Orbán Viktor az ügy kapcsán a pénteki, Kossuth Rádiónak adott interjúban úgy fogalmazott: „egy szerencsétlen bírói ítélet született, ráadásul a pert indítóknál is a Soros-szervezeteket találjuk”. Provokációnak érzi az ügyet – mondta –, amely a cigány-magyar együttélés helyzetének javulását, a cigányok nyomorból való kiemelését elősegítő politikát torpedózhatja meg.
„Mindent megadunk, de pénzt nem adhatunk” – közölte, megjegyezve azt is, hogy a baloldali-liberális kormányok időszakában indult iskolai gyakorlatról van szó, a Fidesz-KDNP-kormány más típusú felzárkóztatást vezetett be. Az, hogy Horváth Aladár is beszállt a Soros-szervezetek kormányellenes kórusába, nem véletlen. A roma jogvédő 1990-ban a Soros-alapítvány támogatásával volt népművelő a békeszállói cigánytelepen, illetve 1990-1994-ben a Soros Györgyhöz ezer szállal kapcsolódó SZDSZ színeiben országgyűlési képviselő. Horváthot 2003-ban az Országos Cigány Önkormányzat elnökének választották, azonban még ebben az évben puccsal leváltották.
A cigány jogvédő később a munka helyett a segélyezést előtérbe helyező szociálliberális kormányok szociálpolitikai tanácsadója volt 2002-2006-ig. A roma jogvédő családja az illegális bevándorlással is kapcsolatba került. Horváth Aladár azonos nevű fia afgán és pakisztáni illegális bevándorlókat csempészett Ausztriába a Nemzeti Nyomozóiroda szerint. Horváth fia már a migrációs válság előtt, 2013-ban taxisként szállította az illegális bevándorlókat. Ifjabb Horváth Aladárt végül bűnszervezetben elkövetett embercsempészésért két év letöltendő börtönbüntetésre ítélte 2017-ben a bíróság. Amíg a fia pere tartott, addig az idősebb Horváth a Magyarországi Cigány Párt (MCP) létrehozásán ügyködött, hogy „megvédje a kisebbségi cigányokat”.