Családbarát szülészeti osztályt alakítottak ki a közelmúltban a karcagi Kátai Gábor Kórházban – közölte az intézmény főigazgatója hétfőn az MTI-vel.

Kapu Tibornak a neheze még csak most jön + videó
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.
Családbarát szülészeti osztályt alakítottak ki a közelmúltban a karcagi Kátai Gábor Kórházban – közölte az intézmény főigazgatója hétfőn az MTI-vel.
Nagyné László Erzsébet írásbeli tájékoztatása szerint az osztályon évente mintegy hatszáz gyerek születik. A négy új szülőággyal, a babafigyelőkkel és a szülészeten kialakított egyszemélyes, alternatív szülőszobával komfortosabb körülmények között adhatnak életet gyermekeiknek az édesanyák. Az osztályon berendeztek egy családi szobát is, ahol az édesapák napi huszonnégy órában együtt lehetnek gyermekükkel.
A beruházás az Emberi Erőforrások Minisztériumának Családbarát szülészet-programja keretében, a még 2018-ban kiírt pályázaton nyert csaknem 55 millió forintnak köszönhetően valósult meg.
A főigazgató közölte azt is, hogy egy másik, tavaly benyújtott, Családbarát szülészet szolgáltatásainak bővítése a Kátai Gábor Kórházban elnevezésű, hazai forrású pályázaton több mint 20 millió forintot nyert a karcagi kórház. Az összeget eszközbeszerzésre és a szakdolgozók képzésére használják fel ebben az évben.
Hamarosan hazatérnek az űrmisszióról.
Az Európai Bizottság elnöke magához hívatta a főpolgármestert.
A kerületet vezető Baranyi Krisztina úgy tesz, mintha semmi sem történt volna.
A Real–PR 93. felmérése szerint csak a nagypártok erősödtek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.