Az ellenzék falaz a börtönbiznisznek és az azon nyerészkedőknek, erre máris rávilágított a hétfői parlamenti szavazás – mondta Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője kedden újságíróknak.
Nacsa Lőrinc felidézte: egyik baloldali párt sem szavazta meg, hogy a parlament egyáltalán napirendre vegye és tárgyalja a kormány javaslatát a kártalanítások leállításáról. Az igazságügyi miniszter a sürgősségi eljárás miatt kérte az ellenzék támogatását az Országgyűlésben – tette hozzá.
Gyurcsányék, a szocialisták, a Jobbik, a párbeszédesek, az LMP-sek egyike sem támogatta azonban a javaslat napirendre vételét. A csütörtöki vitáig meggondolhatják magukat – jegyezte meg. Hozzátette: kezdettől mondják, hogy a milliárdos iparággá vált börtönbizniszen a baloldalhoz és a Soros-hálózathoz köthető ügyvédek gazdagodnak a magyar államtól kiperelt pénzeken.
Nemcsak emiatt kell felszámolni a börtönbizniszt, hanem azért is, mert rendkívül igazságtalan és felháborító, hogy erőszakos bűnözők, gyilkosok, rablók milliomosként jönnek ki a börtönből – fogalmazott.
Ez aláássa a magyar igazságszolgáltatásba vetett hitet is. Ez a joggal való gátlástalan és üzletszerű visszaélés, amit meg kell szüntetni, meg kell állítani – jelentette ki Nacsa Lőrinc, kiemelve: ezért van szükség a kártalanítások kifizetésének felfüggesztésére és aztán majd az új szabályozásra is. Hozzáfűzte: bíznak abban, hogy a márciusban kezdődő nemzeti konzultáción minél többen elmondják a börtönbizniszről is a véleményüket, mert ahogy az már most is látszik, nagyon komoly ellenszélre számíthatnak a baloldaltól és a Soros-hálózattól.
Ők mindent meg fognak tenni azért, hogy ez a milliárdos iparág tovább működjön, és ezáltal is fellazítsák a szigorú magyar büntetőpolitikát – mondta a kormánypárti politikus.
Kérdésre válaszolva arról, hogy a Párbeszéd vasárnapra Gyöngyöspatára demonstrációt szervez, azt mondta: hétvégén a Soros-hálózat tart tüntetést, szembe akarják fordítani a magyar és a roma embereket.
Ők keresték meg és hergelték fel korábban a roma családokat, hogy pereljék be az államot, most pedig akadályozzák a megegyezést, hogy oktatással és ne pénzzel kártalanítsák az érintetteket – tette hozzá.