A vészhelyzetre hivatkozva ellehetetleníti a Tatabányai Közösségi Televíziót (TKTV) Szücsné Posztovics Ilona, a város balliberális polgármestere – erről tájékoztatott Facebook-oldalán a Városunk, Tatabánya internetes hírportál. Hozzátették: a polgármester – kihasználva a vészhelyzetben számára adott rendkívüli jogkört – eltörli a TV napi híradóját és a magazinműsorokat, vagyis tulajdonképpen jelenlegi formájában megszünteti a televízió működését.
Kiemelték, hogy mindezt ráadásul önhatalmúlag döntötte el úgy, hogy a csütörtöki informális közgyűlésen a képviselők nem szavazták meg az erre vonatkozó előterjesztést.
– Az új szerződés értelmében a TKTV elsődleges, propaganda feladata az lesz, hogy beszámoljon azokról a rendezvényekről, amelyeken Szücsné Posztovics Ilona részt vesz. Emellett a polgármester a heti öt óra műsoridőt két órára szűkíti, pedig a legveszélyeztetettebb, idős korosztály körében a legnézettebb a televízió. Természetesen a puccsszerű döntés nem a koronavírusról szólt, hanem a helyi ellenzék kikerüléséről, hiszen vészhelyzetben velük nem kell egyezséget kötni – mutatott rá az internetes hírportál.
Kiemelték azt is, hogy veszélyhelyzetben a polgármester elsődleges feladata a város ellátásának megszervezése, az idős emberek segítése, az ipari parki munkavállalók biztonságos munkába járásának megszervezése. – A lakosság tényszerű, pontos tájékoztatása is kiemelt feladat, ezért nem értjük, hogy miért vészhelyzetben „szervezi át” Szücsné Posztovics Ilona a televíziót – hangsúlyozták.