Bár a reggel kilenc órás határidő előtt is lehetett látni bevásárlásból hazatérő idős embereket, a 65 év felettiek zöme valóban a megadott időben keresi fel az élelmiszerüzleteket, gyógyszertárakat – ezt tapasztalta a Magyar Nemzet munkatársa a fővárosban és Budapest agglomerációjában. Mint ismert, a ma nulla órától életbe léptetett kormányzati intézkedések miatt napközben 9 és 12 óra között csak a 65 év felettiek látogathatják az élelmiszerboltokat, piacokat, gyógyszertárakat, drogériákat, a fiatalabbak pedig a megadott határidő előtt és után. A cél, hogy az időseket szétválasszák a fiatalabb, lehetséges vírushordozóktól.
A riporton azt tapasztaltuk, hogy 9 után főként idős emberek vásárolnak be az élelmiszerüzletekben, és keresik fel a gyógyszertárakat. A legtöbb emberen maszkot látni, és az idősek akár négyméteres távolságot is tartanak egymástól, úgy várakoznak. Az utak meglehetősen kihaltak, nagyon kevés autó vesz részt a forgalomban. Az egyik kedvelt fővárosi pihenőhelyen több család is tartózkodik, de egymástól kellő távolságot tartanak ők is.