Egyik válaszában Orbán Viktor miniszterelnök szót emelt az ellen az idősellenes hangulatkeltés ellen, amely elsősorban az online térben alakult ki. Ezt nem szabad megengedni – szögezte le.
A független Dúró Dóra jelezte felszólalásában, hogy az idősek a kialakult helyzetben hónapokra elszakadnak gyerekeiktől, unokáiktól, ezért szerinte legalább a telefonálást ingyenessé kellene tenni számukra.
A kormányfő válaszában emlékeztetett, hogy 2010-ben, a kormányra kerülésükkor már egyetlen telekommunikációs szolgáltató sem volt magyar tulajdonban, így azokat nem tudja ingyenes szolgáltatásra kötelezni. „Dolgozunk azon, hogy létrejöjjön egy olyan helyzet, amikor a telefonálás az időseknek, de másoknak is a lehető legkevesebb terhet jelentse” – tette hozzá.
Emlékeztetett arra is, hogy a kormány az első országmentő akciójába mind a bankokat, mind a multinacionális társaságokat bevonta. Szólt a bankokat érintő hiteltörlesztési moratóriumról, majd hozzátette: ami a multikat illeti, bízzon bennem és várja április 7-ét. Mint azt megírtuk a kormányfő aáprilisban Magyarország legnagyobb gazdaságvédelmi akciótervét készül bemutatni.