Karácsony menekül a felelősség elől

Hiába állítja Karácsony Gergely hivatalosan jegyzőkönyvekre hivatkozva, hogy minden rendben a fővárosi fenntartású időotthonokban, a dokumentumok hiányosságok sorozatáról tanúskodnak.

Bákonyi Ádám
2020. 04. 12. 19:32
A főváros új vezetője kínos és zavaros magyarázkodásba fogott, ám ebből sem jött ki jól Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szombaton ízléstelennek nevezte, ahogy Karácsony a felelősség elől menekül. “Az is egészen ízléstelen, ahogyan a balliberális média napok óta szerecsenmosdatja. Hiába zsonglőrködnek a szavakkal, hiába törik komplett szerkesztőségek a fejüket hangzatos címeken, amik elkenik Karácsony felelősségét, attól a tény még tény marad: ha egy intézménynek az önkormányzat a fenntartója, akkor az ott történtekért az önkormányzat a felelős. Ez esetben a fővárosi. Ilyen egyszerű. Ez az a felelősség, amit Karácsony Gergely nagyon szeretett volna tavaly megkapni, és meg is kapott a budapestiektől. Hát, tessék vállalni, főpolgármester úr!” – írta Kocsis Máté.

Ha a teljes tartalmat el szeretné olvasni, kattintson ide vagy a következő képre:

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.