Kun Béla helytartója lett Lukács György

A véreskezű bolsevik vezető azt hitte, hogy csak rövid időre kell távoznia s azután újra visszajöhet.

Lukács György

Április közepére bizonyossá válik, hogy az osztrák kormány nem lesz hajlandó kiadni a magyar igazságszolgáltatásnak a kommün háborús és emberiség elleni bűncselekmények, gyilkosságok tömegét elkövető népbiztosait. A Budapesti Hírlap közli 16-án: „A Deutsches Volksblatt jelenti, hogy az osztrák kormány a magyar kormánynak azt a kérését, hogy Kun Bélát és társait szolgáltassák ki, alaki hiba miatt el fogja utasítani. Minden jel arra mutat, hogy Kun Bélának és társainak szabadon bocsátását tervbe vették.”

A bécsi Telegraph hasonló híréhez a Pesti Hírlap hozzáfűzi: „Az, hogy Kun Béla és társai a leghallatlanabb gonosztetteket követték el Magyarországon, hogy a kezükhöz vér és idegen vagyon tapad, hogy szavahihető tanúk vallomása és saját cimboráik árulása mindazt rájuk bizonyította, amire hivatkozva a magyar kormány kiadatásukat kérte, mind nem számít. […] Azonban kíváncsiak vagyunk arra, hogy ehhez a formahibához mit szól az az amerikai bizottság, amelyik most Bécsben tanulmányozza a viszonyokat […] Vajon ha Kun Béla és társai szabadon sétálhatnak a Ringen, és az osztrák kormány bűnpártolásának hála, elkerülik megérdemelt büntetésüket, megtalálják-e az amerikaiak a szükséges garanciákat?” A Nemzeti Ujság kommentárja: „Tagadhatatlan, hogy a bécsi kormány fölfogásában van ötlet és logika. Mert bizonyos, hogy a népbiztosok gyilkosságai, rablásai, sőt a pénzhamisítások körül is voltak formahibák, amiből következik, hogy ez a sok gazság Bécsben mind »nem gilt«: a magyar kormány követelésének tehát semmi értelme és alapja nincsen.”

Az Estet a külügyminisztériumban informálják: „– Minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy Kun Bélát és társait az osztrák hatóságoktól megkapjuk. Eddig még semmiféle érdemleges válasz nem érkezett, mindössze egy jegyzéket kaptunk […] és ebben az iratban a bizonyítékok kiegészítését kérték. Azóta már az is megtörtént, eredmény még mindig semmi. Hiába küldjük fel a legerősebb bizonyítékokat, hogy Kun Béla nemcsak dirigálta az ő állítólagos kormányát és vésztörvényszékeit, hanem a két ukrán tisztet még az ő formalitásuk nélkül is, egyenes parancsra gyilkoltatta le. Bécsi követségünk hiába sürgette a kiadatás elintézését, eddig semmi eredményt nem tud produkálni.”

A kommün kulisszatitkait fedi fel Az Est cikke 16-án, amelyben Szamuely György, a népbiztos egyik öccse „határozottan állítja, hogy Kun Béla adta ki az utasítást az ukrán tisztek megöletésére. […] Az ukrán tisztek elküldésében Leninnek is szerepe volt, akit a magyarországi viszonyokról Szamuely informált, amikor tudvalevőleg repülőgépen utazott hozzá. Szamuely nem titkolta, hogy neki a kommün nem elég erős és véres, ezt az álláspontját Leninnek is kifejtette. […] Kun Béla nem hitte, hogy az ő napja végleg leáldozott. Azt hitte, hogy csak rövid időre kell távoznia s azután újra visszajöhet. Lukács Györgyöt avatta be terveibe. Megkérte, hogy álruhában maradjon Budapesten, őt mindenről értesítse és a parancsait megbízható emberekkel közvetítse. Lukács György valóban Budapesten maradt, és Szamuely György szerint csak szeptember 12-én utazott el Budapestről, amikor már látta, hogy semmit sem csinálhat. Lukács György többször hangsúlyozta, hogy őt helytartónak hagyta meg Magyarországon, amíg kénytelen külföldön tartózkodni.”

Lukács György

A hadsereg eskütételét a Vérmezőn kiemelt figyelem övezi. Az Ujság ekként tudósít 13-án: „Lélekemelően szép katonai ünnepség keretében esküdött fel vasárnap délelőtt a magyar nemzeti hadsereg az alkotmányra és a kormányzóra. Tízezrek voltak szemtanúi az ünnepnek, amely nemzeti balsorsunkban buzdító hatással lehet reánk, mert erős, pompásan fegyelmezett és tökéletesen képzett nemzeti hadseregünk van, amely hirtelen, szinte napokon belül állott talpra.” A Magyarország így értékel vezércikkében: „Sok száz esztendős nemzeti küzdelmünk szentséges célja valósult meg. Magyar nemzeti hadsereg áll őrt Magyarország mellett. Hadsereg, mely a miénk és csak a miénk. Nem függ idegen hatalomtól; nem ereje és végrehajtója idegen hatalomnak, s amint vér a mi vérünkből, azonképpen büszke, bátor, önérzetes, fegyelmezett erőbeli orgánuma a mi nemzeti életünknek, a mi külön és független magyar államiságunknak. […] Új és szebb időknek kell következniök, mert immár a maga fegyelmezett nemzeti hadseregére támaszkodhatik egész nemzeti életünk.”

A Pesti Hírlap arról ír, hogy Horthy Miklós a román megszállás alól felszabadult Tiszántúlra indul háromnapos körútra. Rövid beszédet tart a kenderesi főtéren.

Kijelenti: „Most helyre kell állítanunk mindenekelőtt a törvénytiszteletet. Széthúzásnak ebben az országban többé nem lehet helye. Magyar emberek pártokra szakadhatnak foglalkozásuk szerint, de sohasem úgy, hogy széthúzzanak, mint ahogy eddig tették. […] Ezután nagy ünneplés közben kocsira szállt, és bátyjával, Horthy István tábornokkal együtt az ősrégi Horthy-kúriába hajtatott. A több száz éves ódon ház szomorú képét mutatja a román megszállás idejének. A kormányzó arcán, különösen amikor a kastély belsejében szemtanúja volt a románok rettenetes vandalizmusának, a fájdalmas meghatottság jelei mutatkoztak. Az egyik szoba például tele van a szövetektől megfosztott karosszékekkel és díványokkal, és van olyan, amelynek csak a puszta váza maradt meg. Korán elhalt tengerész öccsének gyönyörű olajfestménye barbár módon meghasogatva.”