A minap már felhívtam a figyelmet arra, miképpen tálal egymásnak tökéletesen ellentmondó „ötleteket”, szentenciákat az ellenzék, annak egészen hihetetlen aljasságokra képes propagandasajtója, no és természetesen a „szakértők”, akik orákulumként beszélnek hülyeségeket, a megfellebbezhetetlenség páncélja mögé bújva.
Azt hiszem, érdemes további eseteket is megmutatni önöknek. Hogy lássák, vajon mi történne itt, ha ezek az idióta gazemberek kormányoznák az országot.
Mint a minap megírtam, egy Lantos Gabriella nevű „szakértő” arról értekezett, hogy teljesen felesleges felszabadítani a kórházi ágyakat, főleg ennyit, mert nálunk megközelítőleg sem fog olyan méreteket ölteni a járvány, hogy ez indokolt legyen. A 24.hu két napig tartotta vezető helyen ezt az anyagot. Majd szintúgy a 24.hu hozta le a Magyar Orvosi Kamara állásfoglalását arról, hogy ha a járvány eléri a kritikus szintet, és már nem lesz elegendő lélegeztetőgép, akkor milyen etikai elvek mentén kell majd válogatni a betegek között – értsd: kit kell majd halálra ítélni. (Svédországban már egy héttel ezelőtt bejelentették az „etikai” elveket: 80 év felett, illetve krónikus betegségben szenvedők esetén 60 év felett nincs lélegeztetőgép. Ez a „bezzegsvédország”, el ne felejtsék!)
Nos, nem nehéz felfedezni, hogy a „szakértő” és az Orvosi Kamara állításai között komoly ellentét feszül. Ezt egy hat éves, egészséges, átlagos értelmi képességekkel rendelkező gyerek is azonnal észrevenné.
Miután minderre felhívtam a figyelmet, a 24.hu is elérkezettnek látta az időt, hogy feloldja ezt az ellentmondást, és újabb cikket jelentetett meg, amelyben elmagyarázzák a Magyar Orvosi Kamara állásfoglalásának hátterét, imigyen:
„Nem istent akarunk játszani” – Így kell dönteniük az orvosoknak, ki kerüljön lélegeztetőgépre, és ki ne”.
Értjük mi ezt, csak hát, ugye, miért kell erre készülni, ha egyszer a Lantos Gabriella, a „szakértő” már kifejtette, hogy nem lesz nálunk ilyen méretű járvány.
A cikkben erre is választ kapunk, ezt:
„(…) nem azért döntöttek az ajánlás megírásáról, hogy félelmet vagy pánikot keltsenek.