Új szövetségesre talált az ellenzék?

Az ellenzékiek szövetségesüknek tekintik a vírust, és annak örülnének, ha minél rosszabb lenne a helyzet, mert úgy vélik, nekik az a jó – véli Völner Pál. Az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint az is felháborító, hogy a határon túli magyaroknak küldött maszkok miatt kritizálják a kormányt a baloldali politikusok.

Csekő Imre
2020. 04. 22. 6:17
Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy ellenzék még a védekezéshez szükséges koronavírus-törvényt sem szavazta meg Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Völner Pál arról is beszélt, pozitív élmény volt, hogy Szabó Tímea kirohanását az LMP nevében felszólaló Keresztes László Lóránt is elítélte, továbbá elismerte annak helyességét, hogy a kormány a határon túli magyaroknak is juttat segítséget. Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy míg a régi Jobbik karakteréhez az illett volna, hogy ebben a kérdésben a kormánypárt oldalára álljon, addig most nem ezt tapasztalta. – Ez is mutatja, hogy a Jobbik teljesen belesimult a liberális, baloldali ellenzékbe, amelyet Gyurcsány Ferenc karmesterként vezényel – fogalmazott Völner Pál.

Az államtitkár a kormány védelmi intézkedéseit külföldről érő kritikákra is kitért. – A veszélyhelyzet miatt a kormánynak átengedett jogkörök kapcsán először azt állították, hogy felfüggesztettük a parlamentet, majd, hogy elvontuk az országgyűlés jogköreit. A politikus szerint üdítő kivétel volt, hogy Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke nemrég arról beszélt, nem talált olyan magyar kormányrendeletet, ami a jogállamiság elvét sértené.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.