A koronavírus-járvány kapcsán megkapott teljhatalommal élve – testületi ellenzéke szerint visszaélve – ma leváltja két alpolgármesterét, Fülöp Zoltánt (LMP) és Lőrincz Lászlót (DK) Balogh Csaba (Momentum) gödi polgármester. Az erről szóló határozati javaslatot Balogh megküldte az önkormányzati testület tagjainak, a döntést azonban egy személyben maga hozza meg – ez az előzmények ismeretében borítékolható volt. A momentumos polgármester mai döntését megelőzte, hogy 11 önkormányzati képviselőből nyolc aláírásával szentesített egy felszólítást a polgármester számára, amelyben az szerepelt, már csak a vészhelyzettel szorosan összefüggő döntéseket hozzon.
Fülöp Zoltán LMP-s alpolgármester indítványára minden gödi képviselő (Fidesz-Jobbik-DK-LMP) aláírta a lapunk birtokában lévő nyilatkozatot. A Momentumosok természetesen ezúttal sem mentek szembe Balogh Csabával, a három elkötelezett képviselő, köztük Balogh felesége, nem írta alá a nyilatkozatot.
A Baloghot a polgármesteri posztra emberileg és szakmailag is alkalmatlannak minősítő belső ellenzéke az önkormányzati választáson még teljes mellszélességgel a Momentum jelöltje mellett állt ki, ám még a pandémia miatti veszélyhelyzet kihirdetése előtt ellene fordultak. A polgármester pedig szerintük most az egyszemélyes hatalom birtokában próbálja úgymond „kinyírni” az ellene fordult ellenzékieket, elsősorban a DK-s, az LMP-s és a jobbikos ellenfeleit.
A Balogh Csabát önmérsékletre felszólítók levele jogi szempontból is figyelemre méltó.
A veszélyhelyzeti jogrend rendelte a polgármesterhez a települési önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörét. „A rendelkezést értelmező, a Belügyminisztérium és a Miniszterelnökség államtitkára által jegyzett tájékoztató… kiemeli a jogalkalmazásban a szükségességnek, az arányosságnak és a joggal való visszaélés tilalmának fokozott figyelembevételét” – mutatnak rá Balogh testületen belüli ellenzékének többségben lévő tagjai. Ezért felkérték a polgármestert, hogy a veszélyhelyzet fennállása végéig már ne hozzon a veszélyhelyzettel szorosan össze nem függő döntéseket.