- Az asztalokat is máshogy kell elhelyezni, fokozottabban kell figyelni a saját és a vendégeink higiéniájára. Egy balatoni strandon eddig nem volt jellemző, hogy az emberek étkezés előtt kezet mossanak, most ezen változtatni szükséges, mindenképpen megpróbálunk elhelyezni a szokottnál is több kézfertőtlenítőt a vendéglátóegységben, és visszaszorítjuk a készpénzes, illetve papírpénzes fizetést – sorolta rendkívüli intézkedéseit Boór Ádám.
A vállalkozó saját maga áll a pultban, személyesen ismeri a büfé törzsvendégkörét is. Azt mondja, ez a nyár teljesen más hangulatban fog eltelni. – Visszahúzódóbbak lesznek az emberek, a nyaralóikból ritkábban fognak lejönni a partra. Inkább a szállodák és a kempingek telnek majd meg vendégekkel, a szabadstrandra többnyire a saját házzal rendelkező vendégek járnak le, a legtöbbjük idén nem tervez külföldi nyaralást, ezért nem is adja ki a nyaralóját.
Az apartman tulajdonosok leginkább saját kertjükben grilleznek, ritkábban ugranak le egy lángosra, hekkre, azzal szemben, aki éves szabadságát tölti a Balatonnál. A bevételek csökkenésére is számíthatunk ezáltal – magyarázta a helyi sajátosságokat Boór Ádám. A büfések az árak színvonalának alakulását se tudják megjósolni, egyelőre a beszállítói piac számításai is változhatnak, továbbá extra költségeket vonz maga után a hirtelen megdrágult fertőtlenítőszerek nagyobb mennyiségben való használata.
- Eddig is az előírásoknak megfelelően ügyeltünk a higiéniára, tisztán tartottunk a büfé belsőrészét és az asztalokat, idáig is rengeteget mostam kezet, ahogyan minden nálunk dolgozó kolléga is. A koronavírus miatt csak még kiélezettebben kell figyelni a részletekre, még sűrűbben fertőtleníteni és a vendégek higiéniás kötelezettségeire is fel kell hívni a figyelmet – tette hozzá a Balcsi Büfé egyik tulajdonosa.
A fővárosban és Pest megyében egyelőre bizonytalan a fürdők megnyitásának időpontja, ám arra számítani kell, hogy a gyógyászati egységekkel rendelkező strandok forgalmát jelentősen visszaszorítja a 65 év felettiekre vonatkozó korlátozás. A budapesti fürdők büfései bevételalapú elszámolásban állnak a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-vel, könnyebbség számukra, hogy a helyiségbérleti díj mértéke a kitermelt haszontól függ. A Paskál strandon üzemeltet strandbüfét Popovics István. A vállalkozó egyelőre bizonytalannak látja az idei forgalmat, attól tart, hogy az emberek a járvány miatt kevésbé mernek majd közösségbe menni, az unokákkal érkező nagyszülők pedig biztosan hiányozni fognak a fürdőkből.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!