Guller: újabb 150 milliárd forint jut turisztikai fejlesztésekre

A magyarországi szálláshelyek teljes körű felújítását célzó program utolsó szakaszára, valamint további turisztikai fejlesztésekre újabb 150 milliárd forintot biztosít a kormány – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója kedden Alsópáhokon.

Forrás: MTI2020. 05. 19. 16:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pályázatra a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központon keresztül lehet jelentkezni, de várják azokat is, akik eddig még nem regisztráltak. A támogatást még ezen a nyáron folyósítják, azt december 31-ig kell felhasználni – ismertette a vezérigazgató.

Baldauf Csaba, a Kolping Hotel Kft. és az újonnan létesülő Bobo Fun Park Kft. ügyvezetője elmondta: a 2008-as válság idején is a fejlesztésekben látták a kiutat, és egy bátor döntéssel most is ezt választották. A közel 2,1 milliárd forintos beruházással – ebből 950 millió forint támogatással – induló fejlesztés eredményeként a térség hiánypótló attrakciója, egy fedett élménypark épül a jövő év nyarára.

A hotel sajtóanyagából kiderül: közel 320 millió forint szálláshely-fejlesztési támogatással 880 millió forintos költséggel zajlott a most zárult másik beruházás. Ennek keretében felújították a recepciót, két apartmanház szobáit, valamint a szabadtéri medencéket, továbbá óriáscsúszdát és hozzá felvonót építettek egyebek mellett.

Sifter Rózsa, Zala megyei kormánymegbízott beszédében arra utalt, hogy Alsópáhok éppen a Kolping Hotelnek köszönhetően került fel Európa turisztikai térképére, a települést pedig sokan Hévíz „elővárosának” tekintik. Jelezte továbbá, hogy a Kolping Szövetség az egyik legfontosabb katolikus társadalmi mozgalom, ami nemcsak a turizmusban érdekelt, de Magyarországon, így Zalában is ellátásra szoruló betegnek szánt idősotthonokat is működtet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.