Letartóztatták az ügyfelét zsaroló budai ügyvédet

A gyanúsítottak tagadnak és fellebbeztek a határozat ellen.

2020. 05. 28. 21:01
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több órás tárgyalás után letartóztatta ma a nyomozási bíró az ügyfelét megzsaroló budai ügyvédet és egyik gyanúsított társát, míg a másik gyanúsítottnak a bűnügyi őrizetét rendelte el. A gyanúsítottak tagadnak és fellebbeztek a határozat ellen, így az nem jogerős. A fellebbezésnek nincs halasztó hatálya, így a zsaroló budai ügyvéd és társa letartóztatásba került.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a bűnszövetségben, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette és más bűncselekmények miatt folytatott nyomozásban indítványt tett az ügyvéddel és két társával szemben az őrizetet követő további kényszerintézkedés alkalmazására.

A megalapozott gyanú szerint egy negyvenhárom éves budapesti ügyvéd férfi 2014-ben megbízást kapott a feltaláló üzletember sértettől, hogy lássa el a kozmetikai termékeit forgalmazó cégét érintő ügyvédi feladatokat. Az ügyvéd felismerte, hogy megbízója bizalmatlan a hatóságokkal szemben, így elhatározta, hogy ügyfelét kihasználva, csalárd módon jut anyagi előnyhöz. Ennek keretében elhitette ügyfelével, hogy házkutatást fognak nála tartani, és elkért tőle több adathordozót, amelyek üzleti és személyes titkokat tartalmaztak. Miután nem következett be az egyébként csak az ügyvéd által kitalált házkutatás, az adathordozókat nem adta vissza, hanem megtévesztve ügyfelét, egy társával hamisan azt állította, hogy azokat a sértett védelme érdekében a Dunába dobták. Az ezt követő években az ügyvéd az üzletember költségén és csak részben a tudtával létrehozott több gazdasági társaságot, amelyeket azonban a saját bizalmi embereivel töltött fel, és a cégek közötti pénzmozgások felhasználásával több, mint százezer eurót tulajdonított el a sértettől.

 

A gyanúsítás szerint amikor az ügyfél 2017-ben felmondta a megbízást, az ügyvéd – több társával együtt – megzsarolta a sértettet, és a rákövetkező évben több százmillió forintnyi vagyont, gyémántokat, készpénzt és ingatlant szerzett meg tőle élet elleni fenyegetéssel. Az ügyvéd társa volt egy ötvenkilenc éves férfi is, aki elsőnek semleges közvetítőnek mutatkozott, és a fizetésre így akarta rávenni az üzletembert, később azonban közölte azt is, hogy ha nem működik együtt a sértett, akkor ,,indul a vendetta”. 100.000 euró erejéig egy harminckilenc éves férfi is megzsarolta a sértettet, aki a cégcsoport informatikai fejlesztését végezte, és a cégcsoport működéséhez elengedhetetlen adatok visszatartásával fenyegetett.

 

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatták ki az ügyvédet – többek között – csalás, zsarolás, ügyvédi visszaélés bűntette miatt, a fent nevesített két társát zsarolás bűntette miatt.

A gyanúsítottak tagadnak.

 

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványt tett az ügyvéd és az informatikus letartóztatása, illetve a kedvezőbb személyi körülményekkel rendelkező ötvenkilenc éves férfi – adott lakásra vonatkozó – bűnügyi felügyelet alá helyezésére. zzz

Az ügyvéd elfogásáról és a házkutatásról a Terrorelhárítási Központ videója itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.