A KSH és a négy orvosképző egyetem bevonásával zajló országos klinikai járványügyi vizsgálat, a H-UNCOVER első szakasza május 1. óta folyik, és 14-ig tart, tehát napokon belül lezárul. A felmérésbe az ország 489 településéről 17778 tizennégy éven felüli, saját háztartásban élő – tehát nem intézetben lakó – állampolgárt terveznek bevonni a különböző korosztályokból.
Merkely: 8276 esetből csak kettő pozitív koronavírusra
Az első országos reprezentatív vizsgálat részeredményei szerint nagyon alacsony lehet jelenleg Magyarországon a koronavírus-fertőzöttek száma és azoké is, akik már átestek a megbetegedésen – közölte a témában rendezett online konferencián Merkely Béla, a Klinikai Járványelemző Munkacsoport vezetője.

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, a Klinikai Járványelemző Munkacsoport vezetője elmondta: eddig 8276 embernél végeztek orr- és garatmintavételen alapuló PCR-tesztet, és csak 2607-en jelezték, hogy nem szeretnének részt venni benne. A vírus jelenlétére vonatkozó tesztek mindössze 2 esetben hoztak pozitív eredményt. Ha most zárnák a felmérést, akkor ez azt jelentené, hogy a 14 éven felüliek közül hazánkban a fertőzöttek száma 243 és 7230 között van. A Covid-19-en átesettek száma is rendkívül alacsony lehet, a 14 évesnél idősebb korosztály körében 22399 és 92624 között valószínűsíthető: az első 1524 mintában mindössze 0,6 százalékos volt a pozitívak aránya.

Jakab Ferenc, a Koronavírus-kutató Akciócsoport vezetője ezt úgy értékelte: a részadatok alapján is kijelenthető, hogy ennél a vírusnál, ebben a járványban
nyájimmunitással biztosan nem lehet számolni, mert ahhoz legalább a lakosság 60 százalékának át kellene esnie a fertőzésen.
Merkely Béla pedig emlékeztetett: azokból a szűrésekből, amelyeket nem országos, reprezentatív vizsgálat részeként végeztek az látszik, hogy
az idejekorán bevezetett korlátozó intézkedések hatásosak voltak, tömeges fertőzés nem lépett fel, az esetek jelentős részét az intézményi – kórházi, idősotthoni
– fertőzések teszik ki.
A vizsgálatban a szűrés mellett egy kérdőívet is kitöltetnek a résztvevőkkel, erre 11302-en már válaszoltak, ott tehát elérték a reprezentativitáshoz szükséges arányt, de a következő napokban a teszteknél is teljesítheti a vállalást a négy egyetem, amely 1500 orvost, ápolót, orvostanhallgatót vont be a munkába. Ahhoz, hogy a felmérés valós képet mutasson és valóban az ország teljes, 14 éven felüli lakosságára reprezentatív legyen a minta, összesen 10 500-11 200 fő részvételére van szükség. A felmérés önkéntes, ingyenes, és nagyon fontos, hogy mindenki éljen a lehetőséggel, mert minden ezzel segíthetik a koronavírus-járvány elleni védekezést – mutatott rá Merkely Béla, hangsúlyozva:
az érintett számára is hasznos a vizsgálat, hiszen megtudhatja, fertőzött-e vagy átesett-e már a fertőzésen.
A H-UNCOVER elnevezésű országos reprezentatív szűrővizsgálat az első olyan keresztmetszeti felmérés, amelyből kiderülhet: mekkora a koronavírus-fertőzöttek valós száma hazánkban, hányan betegedtek meg eddig összesen és szerezhettek immunitást a vírussal szemben, illetve hányan lehetnek a szinte tünetmentes vírushordozók, milyen változás következhet be mindezekben a lazítás után.
A járvány ideje egy hónap különbséggel legalább két alkalommal végzik majd el a vizsgálatokat. Az első tesztelés eredményét várhatóan május végén hozzák nyilvánosságra. Aki részt vesz a vizsgálaton, értesítést kap az eredményeiről, illetve az EESZT-ben, az országos online egészségügyi nyilvántartásban is lekérdezheti azokat.
ELLENZÉKI HUHOGÁSOK
„Mintha nem lenne a napnál is világosabb, hogy tesztelni, tesztelni kell! Mi kell ahhoz, hogy megértsék, most nem szövegre, hanem kormányzásra lenne szükség, az emberek életének megvédésére? Erre viszont úgy tűnik, alkalmatlanok” – írta korábban Facebookoldalán Gyurcsány Ferenc. – A tömeges tesztelés kötelező lenne: a WHO-tól kezdve az összes, felelősen eljáró ország példáján keresztül azt látjuk, hogy úgy lehetett elkerülni a tömeges megbetegedést, ha minél többet teszteltek. Orbán Viktor kormánya általam ismeretlen okokból nem akarja ezt végigvinni – nyilatkozta még néhány hete az Azonnali.hu portálnak a Párbeszéd politikusa, Szabó Tímea. Orbán Viktornak írt levelet a főpolgármester, amelyben azt követelte, hogy Budapest után az egész országban kezdjenek tömeges tesztelésekbe. Karácsony Gergely ugyanis a maszkviselés mellett a tesztelést tartja igazán hatékony eszköznek a járvány elleni védekezésben. Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetője a parlamentben arra emlékeztetett, hogy az Egészségügyi Világszervezet állásfoglalása szerint minden gyanús esetet tesztelni kell, mert csak így lehet megfékezni a járványt.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hétfőn indul az előszezoni menetrend a MÁV-nál, ilyen újdonságokat ígérnek
Változások lépnek életbe.

Egy egész város imádkozik az elgázolt postásért
Hévízgyörk postásáért az egész település imádkozik.

Két veszélyes drogdílerre csapott le a TEK
A kábítószer-kereskedőktől pénzt és fegyvert is lefoglaltak.

Ilyen sincs minden nap: az Amerikai Nemzeti Gárda gyakorlatozik Magyarországon + fotó
Közösen készülnek fel a magyar területvédelmi tartalékosokkal egy jövő évi hadgyakorlatra.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

TEK-akció a belvárosban – videón mutatjuk a kitoloncolt ukrán kém elfogását

Kőkorszak Pakson, ismét csődöt mondott a VAR, a Fradi azért boldog

Fürdés és hajmosás: kiderült, a legtöbb ember rosszul csinálja

Több száz millió forintot küldhettek a DatAdat leányvállalatához közvetlenül Magyar Péter feltűnése előtt + videó

Gyűlnek a viharfelhők: 3 csillagjegy a pokol bugyraiban jár májusban

Lezuhant egy helikopter, több katona is meghalt

Zelenszkij nem hagyott fel a követelőzéssel

38 évesen meghalt a válogatott kosárlabdázó

Havas Henrik örül, hogy nem Erdő Péter lett a pápa

Véget vet a rolleresek száguldozásának az új KRESZ

"A Fradi a bíróval volt jobb" - Bognár György súlyos kritikája

Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hétfőn indul az előszezoni menetrend a MÁV-nál, ilyen újdonságokat ígérnek
Változások lépnek életbe.

Egy egész város imádkozik az elgázolt postásért
Hévízgyörk postásáért az egész település imádkozik.

Két veszélyes drogdílerre csapott le a TEK
A kábítószer-kereskedőktől pénzt és fegyvert is lefoglaltak.

Ilyen sincs minden nap: az Amerikai Nemzeti Gárda gyakorlatozik Magyarországon + fotó
Közösen készülnek fel a magyar területvédelmi tartalékosokkal egy jövő évi hadgyakorlatra.