Baján pénteken nyit újra a helyi piac, ahol péntekenként csak a 65 évnél idősebbek, szombaton viszont csak a 65 év alattiak vásárolhatnak. A szerdai napokon 9 óráig a 65 év felettiek, 9 óra után az e kor alattiak tartózkodhatnak a piacon. A vásárlás során kötelező a védőmaszk viselése, valamint a bejáratnál a kézfertőtlenítés.
Békés megyében, Sarkadon újra látogathatók a játszóterek és a sportparkok. Ott ugyanúgy elvégzik naponta a fertőtlenítést, miként a város más közterületein – közölte az önkormányzat. Orosházán is megnyitottak a játszóterek, a városüzemeltetési zrt. plakátokon kéri, hogy az ott tartózkodók kétméteres távolságot tartsanak egymás között. Békéscsabán nagy az igény a gyermekfelügyeletre, így az eddigi három óvoda és egy bölcsőde mellett az önkormányzat csütörtöktől további hét óvodában biztosítja az ellátást. Hétfőtől plusz egy bölcsődébe is vihetők majd a gyerekek. A város önkormányzata újabb ötezer mosható maszkot vásárolt, azokat péntek délután osztják ki a településen. Az igénylők két-két maszkot vehetnek át.
Székesfehérváron hétfőtől valamennyi bölcsőde és óvodai székhelyintézmény is megnyit, ügyeletet ad. Az igények számától függően az önkormányzat később dönt a tagintézmények, telephelyek megnyitásáról.
A székesfehérvári önkormányzat közölte: szombaton újra megnyit az iparcikkpiac, ahová a 65 év felettiek reggel 7 és 9 óra között, a 65 év alattiak pedig reggel hét óra előtt és kilenc óra után mehetnek be, kizárólag maszkban. Változás, hogy az élelmiszerpiac a nagy forgalom miatt ezentúl vasárnap és hétfőn is nyitva tart majd, hajnali 5 és 14 óra között.
A tatabányai Szent Borbála Kórház koronavírus-tesztlabort állított üzembe a város ipari parkjában működő Becton Dickinson Hungary Kft. üzemében, a létesítés és az üzemeltetés 18 millió forintos költségét a térség nagyvállalatai és magánemberek adták össze – írta honlapján a kórház. Az immunológiai és sejtbiológiai kutatási reagenseket gyártó amerikai vállalat térítésmentesen biztosítja a gép működéséhez szükséges steril környezetet és a szakszemélyzetet.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!