A három nagy fesztivál honlapján kisebb változtatásokkal, de ugyanaz a tájékoztató szöveg olvasható, amelyben a szervezők arra kérik a fesztiválozókat, legyenek türelemmel, amíg a jegyterjesztő partnereikkel közösen megvizsgálják és kidolgozzák a jegyvásárlókat érintő részleteket. Hogy pontosan milyen visszatérítési lehetőségekre számíthatnak azok, akik már megvásárolták jegyeiket az idei, lemondott fesztiválokra, arról a fesztiválok sajtóirodáit kérdeztük.
Vető Viktória, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt. sajtófőnöke a Magyar Nemzet megkeresésére elmondta, két héten belül mindenkit tájékoztatnak, így senki sem fog „pórul járni”, aki a Sziget Kulturális Szervezőiroda által szervezett fesztiválokra váltott jegyet. Az ezzel ellentétes információk, mint mondta, teljesen falsak. Hozzátette, rugalmas megoldásokat dolgoznak ki azok számára, akik megtartják a jegyüket, és természetesen ők járnak majd a legjobban, mert 2021-ben egy felejthetetlen szezonnal szeretnének előállni a szervezők. Vető Viktória arról is tájékoztatott, hogy aki visszakéri a jegy árát, az is vissza fogja kapni, hiszen az általános szerződési feltételek szerint is erre „szerződtek” a vendégeikkel. A részletekről minden jegyvásárlót e-mailben fognak tájékoztatni, az információk felkerülnek majd a weboldalakra is.
Kádár Tamás, a Sziget főszervezője korábban azt nyilatkozta, hogy mindenekelőtt ki kell alakítani az elővételes jegyvásárlók számára az optimális megoldást, legyen szó a jegyek jövő évi felhasználhatóságáról vagy a visszatérítés menetéről. A nemzetközi példákat elemezve minderre számos megoldás látott már napvilágot, vannak országok, ahol külön jogszabályokkal is támogatják, szabályozzák ezt a folyamatot. „Az biztos, hogy ez a precedens nélküli helyzet nagyon komoly anyagi károkat okoz a teljes fesztiválpiacon, ezáltal az országnak is, rengeteg munkahely és cég sodródik veszélybe” – tette hozzá a főszervező.
Fontos megjegyezni, hogy a fesztivál idejére foglalt külső szállások és utazás a szervezők hatáskörén kívül esnek, ezért az érintettek minél előbb vegyék fel a kapcsolatot a szálláshellyel vagy az utazást szervező céggel, hogy megtudják, milyen lehetőségeik vannak.