A melegfelvonulást pedig nemes egyszerűséggel „buziparádénak” nevezte Jakab. „Nyilván a csendőrségről továbbra sem fogunk lemondani. A csendőrségnek nem az lesz a feladata, hogy buziparédákat biztosítson. Miskolcról több mint száz rendőrt küldtek, mert olyan jól állunk, ezeket az aberráltakat kell nekik kísérgetni” – jelentette ki korábban.
Mint többször megírtuk, a Jobbik valós döntéshozója Gyöngyösi Márton EP-képviselő, aki Brüsszelből is rajta tartja a kezét a párton belüli folyamatokon, s Jakab megszólalásai, médiaszereplései is aprólékosan megtervezett forgatókönyv szerint, a spontaneitás teljes kiiktatásával zajlanak. Mint ismert, Gyöngyösi 2012-ben arról vált hírhedtté, hogy a zsidó honatyák listázását szorgalmazta. A szintén jobbikos Varga-Damm Andrea szerint ugyanakkor a jelenlegi pártvezetés stratégiája az egy százalék feletti választási eredményért járó támogatások biztosítása, vagyis a törpepárti létre történő berendezkedés.
Sőt, egészen addig ment, hogy Vonával ellentétben az új elnök akár igazi államférfivá is válhat, amennyiben a pártján túl az ország érdekében is tud gondolkodni. „Az általam korábban lenézett jobbikosokban pedig megtaláltam a honfitársaim, ami számomra is lecke volt, és amit sohasem felejtek el nekik” – írta Lukácsi. A Jobbik, Jakabbal az élen, már a Demokratikus Koalíció számára is elfogadható szövetséges lett, míg a párt korábbi radikalizmusa miatt Gyurcsány Ferenc is sokáig elhatárolódott tőlük.
Mindezek fényében érdemes felidézni, hogy Jakab Péter progresszív imázsa új keletű dolog, néhány éve még rendszeresen tett szélsőséges, antiszemita és rasszista nyilatkozatokat. Ismeretes: egy lakossági fórumon Jakab a roma felzárkóztató programokon és a cigányok értelmi képességein gúnyolódott. „Hogyha valaki megtanul harminc évesen napot rajzolni, mivel lesz versenyképesebb, mint amikor nem tudott napot rajzolni? Vagy ha le tudja írni a nevét…? Tehát a cseresznyeszedéshez, úgy gondolom, nem kell napocskát rajzolni. Leszedjük a cseresznyét – jobb esetben nappal, nem éjjel” – fogalmazott. Jakab Péter azt is hangoztatta, hogy 24 évvel a rendszerváltás után szerinte fel kell tenni a kérdést, hogy a cigányság jelentős része akar-e egyáltalán dolgozni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!