A veszélyhelyzetet követően csütörtökön ülésezett először a szolnoki közgyűlés, ami a szokásosnál jóval nagyobb téttel bírt – tájékoztatott az Origó.

Magyar Péter nekiment a Hír TV-nek + videó
Személyeskedve fogadta a riportert a pártelnök.
A veszélyhelyzetet követően csütörtökön ülésezett először a szolnoki közgyűlés, ami a szokásosnál jóval nagyobb téttel bírt – tájékoztatott az Origó.
Tavaly a fideszes Szalay Ferencet újraválasztották polgármesternek a Tisza-parti városban, azonban a képviselő-testületben a baloldal került többségbe. A közgyűlésbe a kormánypártoknak nyolc, a baloldalnak tíz képviselője jutott be.
Csakhogy időközben két politikus, Ligeti József és Fajcsák Károly kilépett a baloldali képviselőcsoportokat tömörítő Szolnoki Többség elnevezésű frakciószövetségből, amivel kérdésessé vált a baloldal testületi többsége. Előbbi azzal indokolta távozását, hogy a baloldali politikusok választási ígéreteik ellenére belső körben osztogatják a pozíciókat, nem Szolnok érdekeit tartják szem előtt.
A csütörtöki ülésen a Fidesz frakciója előterjesztésében kezdeményezte a bizottsági struktúra módosítását, ami komoly ellenállásba ütközött a politikai ellenfelénél. Végül a képviselők megszavazták az átalakítást, amivel megfordultak az erőviszonyok a szolnoki közgyűlésben.
„A Szolnoki Többség – Jobbik, DK, MSZP, Momentum, Szolidaritás nyolc önkormányzati képviselője már kisebbségben van a 18 fős testületben” – így értékelte a testületi ülést Radócz Zoltán, a szolnoki baloldal volt polgármesterjelöltje a Szolnoki Többség frakcióvezetője a közösségi oldalán.
A politikus szerint ezzel „a Fidesz hátradőlhet a karosszékében”.
A baloldali pártok harca ellenére aktivistahálózatuk „működésbe lépett”. Az Origó birtokába került videófelvételen az látszik, hogy egy nő kilopta egy szolnoki ház postaládájából a nemzeti konzultáció kérdőívét. A felvételen szereplő nőről a portál birtokába több kép is került. Az egyiken Radócz Zoltánnal közösen kampányolt a tavalyi EP-választáson.
Személyeskedve fogadta a riportert a pártelnök.
Nem lélegezhet fel a budai agglomeráció szerdán sem.
Ő segített a kismamának, aki gyermekeit a vasúti mosdóban hozta világra.
Lecsapott a fürdőre az ítéletidő.
Személyeskedve fogadta a riportert a pártelnök.
Nem lélegezhet fel a budai agglomeráció szerdán sem.
Ő segített a kismamának, aki gyermekeit a vasúti mosdóban hozta világra.
Lecsapott a fürdőre az ítéletidő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.