Farkasházy, a hócipős Antifa

„Hülye magyarok, magyar hülyék!”

Farkasházy Tivadar Facebook-oldalán kezdett riogatásba Fotó: Kovács Attila Forrás: MTI/Kovács Attila

„Hülye magyarok, magyar hülyék!” – ezt köpte ki saját oldalára (a Gyalog galopp után szabadon), egyszemélyes anyaföldjére egy fővárosi lakos, Farkasházy Tivadar. Rövid és ütős vélemény. Érződik rajta, igényesen formálta, ízlelgette, forgatta a szájában, mielőtt zsigeri undorral ránk nyálazta. Most himbálózva csüng le rólunk a fajgyűlölő méreg.

Kínosan megalázó lehet hülyék hazájában és házában születni, aztán élni, naponta a hülyék kenyerét enni, pénzüket költeni, egyáltalán közöttük lenni is. Mindennapos csapása a sorsnak velünk találkozni, netán dolgozni, nyaralni, főként visszaköszönni nekünk, akik közül minden második magyar „már birkának sem lenne jó” – mondja rólunk gyűlölettől jóllakottan a Farkasházy.

Orbán és más magyarok „rendszeres ömlengéseit hallgatva” odáig jutott, mint az a kalmár tüzéptelepes, aki már azt is kiköbözte: „A magyar simán hagyja, hogy fát vágjanak a hátán, hogy ellopják az orra elől a Lánchidat (?), hogy Antalok, Lőrincek, Vityák, Szíjjak és s a többik gazdagodjanak és bankoljanak.

Mi meg csak kergén, de büszkén körbeugráljuk az »új kő turult«, becsüljük a nevetségesen Hunyadihoz, Rákóczihoz hasonlított katonákat, rendőröket és arra érdemesült civil vezetőket, »mert hülye magyarok, magyar hülyék vagyunk.«”

Menthetetlenek és érdemtelenek. Csak egy huszáros Black Lives Matter hazai változata vághatna rendet közöttünk. Mert, milyen jó azt látni, amikor Kolumbuszt lefejezik, az országépítőt folyóba dobják, Churchill homlokát beverik.

Kinézem Farkasházyból, a Farkasházykból, amint pösze parancsra vörös hócipőt húznak, létrát, sarlót, meg kalapácsot „vesznek magukhoz”, és mint könyörtelen Antifa elindulnak lehajítani a hódító Árpádot a Vereckei-hágóról, Attilát kiforgatni a Tiszából, István fejéről leverni a Szent Koronát, Zrínyit, Tiszát még egyszer megölni, Horthy és Antall emlékét – akik csak a gyűlöletnek adtak tiszteletet – még a könyvekből is kitörölni.

Aztán összegyűrni, esetleg tűzre dobni Balassit, Csokonait, Kölcseyt, Széchenyit, Adyt, Babitsot – szépen sorban. Mindenik csak az elnyomásra, a kizsákmányolásra veti dicsfényét, nem pedig a nemzeti örökségre.

Miután kidobtak elvet, tékát, szobrot, Orbán rátűzött fejével nagykaput nyitnak a világ előtt: „bújjatok csak rajta!” Határtalan, ópiumos mákony – Ady után – a magyar Pimodán.

Barátom, néhai Sütő András, akinek nem Budapesten lövették ki a szemét, azt írja egy helyütt: „Magyarnak lenni küldetés!” Márai meg így: „Mindig, mindent adjál oda a hazádnak. Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri.” Illyés Gyula odáig megy: „A magyar az, aki a népnek műveltséget, egyéniséget, jólétet akar […], aki egy nyomorult láttán is sértve érzi magát magyar mivoltában.” Nos, Farkasházy láttán sértve érzem magam magyar mivoltomban, de nagyon.

Tisztelt hülye nem magyarok, nem magyar hülyék! Petőfit szólítva: „Mi magyarok vagyunk. S arcunk (Önök miatt) szégyenben ég.” Még a puli kutya sem csóválná meg a farkát azért, hogy velünk éljék bőgatyás, pálinkás, Kárpátok övezte rögsorsunkat.

Gyurcsány vezérük ajkáról olvasva: „El lehet innen menni!” Sőt…