Nem veszélyezteti az egyetemi autonómiát és a művészeti szabadságot a működési modellváltás. A változásokat mi magunk kezdeményeztük még 2015-ben – mondta a Magyar Nemzetnek Fülöp József, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) rektora. Az intézmény egyike azoknak az egyetemeknek, amelyek augusztustól kikerülnek az állami körből, és vagyonkezelői alapítvány fenntartásában folytatják működésüket. Ez a sors vár többek közt a Színház- és Filmművészeti Egyetemre is (SZFE), amely hetek óta hangos akciókkal tiltakozik a lépés ellen, miközben a többi érintett egyértelműen előnyösnek ítéli a rá váró változást.

Óriási szenzáció Tatabányán: kihalás szélén álló fajt találtak a Csónakázó-tóban + videó
Hiába van rajta a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) vörös listáján, Magyarországon nem korlátozzák a tartását.