A Police.hu-n olvasható közlemény szerint a négy középkorú férfit a rendőrök a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével csütörtökön fogták el több helyszínen, összehangolt akcióban.
A gyanú szerint egyikük 2019 áprilisa óta adta tovább társainak a kábítószert, amelyet a másik három férfi továbbértékesített.
Ketten közülük amellett, hogy kokaint terjesztettek, idén áprilistól marihuánát is termesztettek – írták. Az erre a célra átalakított vidéki házban több száz tőnyi növény gondozásához szükséges eszközöket, nagy teljesítményű ventilátorokat és szellőztető rendszereket foglaltak le a nyomozók. A rendőrség tájékoztatása szerint a szemle megkezdésekor a már learatott és lefoglalt kannabisztörmelék súlya bruttó 138 kilogramm volt.
Hozzátették: az elfogott gyanúsítottak tartózkodási helyén csaknem fél kilogramm kokaint, porciózáshoz szükséges mérlegeket és egyéb eszközöket, továbbá mintegy hétmillió forint készpénzt, valamint kriptodeviza-bányászgépeket foglaltak le.
Egyikük autójából kis tasakokban előre porciózott kábítószer-tartalmú anyagokat is találtak, amelyeket átalakított üdítős palackokban és chipsesdobozban rejtettek el.
A négy férfit a rendőrök kihallgatták és kezdeményezték letartóztatásukat.