Megjelentek a falusi civil szervezetek számára a Magyar falu program keretében kiírt – ötmilliárd forint keretösszegű – pályázati lehetőségek – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Gyopáros Alpár közölte: a kiírás már elérhető a kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján. A pályázatokat július 1-jétől lehet benyújtani augusztus 7-ig.
Tájékoztatása szerint az ötezer fő alatti településeken működő civil szervezetek támogatásával tovább bővül a Magyar falu program kedvezményezetti köre.
„Ők rendkívül fontos munkát végeznek a kistelepüléseken” – hangsúlyozta a kormánybiztos. Úgy fogalmazott: ezért a kormány nemcsak honorálni, hanem ösztönözni is kívánja a közösségépítő munkájukat.
Gyopáros Alpár a program bővítésének szükségességéről szólva azt mondta: a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok idején „tudatos falurombolás” zajlott, aminek következtében „nagyon nagymérvű” elvándorlás indult meg a falvakból, és nagyjából egy évtized alatt drasztikusan csökkent a kistelepülések lélekszáma.
„Ezért kellett meghirdetünk a Magyar falu programot” – mutatott rá a kormánybiztos, aki annak eredményei között említette, hogy fél év alatt mintegy tízezer család igényelte a falusi csokot, két év alatt 100 milliárd forint értékben mintegy 800 kilométer mellékút újul meg.
A kistelepülési önkormányzatok és egyházközségek részére idén és tavaly is számos pályázati lehetőséget hirdettek meg, összesen 100 milliárd forint értékben – elevenítette fel Gyopáros Alpár.
Szalay-Bobrovniczky Vince civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a részletekről elmondta: hatmillió forintos értékhatárig ingatlanvásárlásra és -felújításra, négymillió forintig új és tíz évnél nem idősebb használt gépjárművek beszerzésére, kétmillió forintig egyéb eszközök megvásárlására, valamint programszervezésre szintén kétmillió forintig lehet pályázni.
A pályázók június folyamán tanulmányozhatják a kiírást, a pályázatokat július 1-jétől augusztus 7-ig lehet benyújtani, azok elbírálása után, a tervek szerint október-novemberben, lehet megkötni a támogatói szerződéseket – ismertette a menetrendet a politikus.