Soros György kötvényeivel kapcsolatos kérdések is szerepelnek a konzultációs íven. Kovács Zoltán államtitkár úgy fogalmazott:
Soros elképzelése szerint az országoknak olyan örökkötvényeket kellene kibocsátaniuk, amelyek után generációkon keresztül, gyakorlatilag végtelenségig fizethetnék az egyes országok, illetve azok lakosai a kamatokat.
Mindenképpen szeretnék megkérdezni a magyar embereket arról, hogy mit gondolnak erről az előterjesztésről, erről a tervről, hiszen mindannyiunk jövőjéről van szó – írta egy korábbi Facebook-bejegyzésében. Arról is szeretnék megkérdezni a magyar embereket, hogy miként lehet fellépni az ellenséges felvásárlási szándékokkal szemben. Kovács hangsúlyozta, hogy a tőkeerős külföldi vállalkozások és befektetők magyar vállalkozásokat vásárolhatnak fel.
A konzultációban szó lesz az Európai Bíróság azon határozatáról is, mely szerint jogellenes a tranzitzónákban ideiglenesen feltartóztatni azokat, akik az Európai Unióba igyekeznek. Megkérdezik a magyarokat arról is, hogy továbbra is fenn kell-e tartani a magyar határ szigorú védelmét és őrizetét, mivel nemcsak Magyarország, hanem az Európai Unió biztonságának megőrzéséről is szó van.
Kovács Zoltán hangsúlyozta:
a koronavírus-járvány nem szüntette meg a migráció által jelentett veszélyeket, sőt azt látni a Balkánról és a bevándorlási útvonalakról érkező hírek alapján, hogy a két jelenség összekapcsolódik.
A kilencedik nemzeti konzultáció kérdőíveinek kitöltésére és elküldésére postai és online módon is lehetőség lesz.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!