A Dunakanyar nyaralóit fosztogatta a betörőpáros

A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozásokat kihasználva fosztogatta a Dunakanyar környékét egy betörőpáros. Tudták, hogy a nyaralók nem járnak rendszeresen ide, így senki nem zavarta meg őket a bűncselekményekben.

Végh Attila
Forrás: police.hu2020. 07. 13. 16:23
A házkutatás során előkerült tárgyak egy része
Forrás: police.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elhurcoltak egy ülőgarnitúrát fényes nappal, taligával, Vittek díszpárnákat, napernyőt, ládában kaktuszt, amit aztán otthon gondosan átültettek. Késsel vágtak ki a falból egy zuhanykabint, leszereltek mosdószekrényt, csaptelepet, ezekből rendezték be otthonuk fürdőszobáját. Loptak kenyérpirítót, edényeket, poharakat, fali vízmelegítőt, még a függönyt is meglovasították a karnissal együtt, kitépve azt a falból. Házuk külsejét és a kert díszítését is lopott holmikkal oldották meg, napernyő, nyugágy, kovácsoltvas kerti asztalka került az udvarba, a hozzá tartozó székekkel, árnyékolóval. A füvet is betörésből szerzett géppel nyírták, fűrészeket, fúrókat is beszereztek a házuk felújításához. A vesszőből font nyuszitól és plüssvarjútól kezdve a szélcsengőn át a kerti törpéig mindent felhasználtak az otthonuk feldíszítéséhez, még a hűtőmágneseket is ellopták. Loptak nádkerítést is, ezzel vették körbe telküket, hogy a szomszédok ne láthassanak be, és ne ismerhessék fel a portán az eltulajdonított ingóságaikat.

Fotó: Police.hu

Az elkövetők a leltár során kénytelenek voltak beismerni a bűncselekmények elkövetését. A Váci Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytat ellenük eljárást lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt. Szabadlábon védekezhetnek, bezárkózva otthonukba, amit el szeretnének adni. Ez nem csoda, hiszen mint mondták, ezek után a környéken még a boltban sem szívesen szolgálják ki őket.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.