A 30 millió forintos állami támogatás, amelyet a kormány nyújtott, és amely az egyházmegye és a hívek adományaival kiegészült, jó helyre került – mondta az államtitkár.

Kitüntetéseket vettek át a mentők az Országházban
Ma van a mentők napja.
A 30 millió forintos állami támogatás, amelyet a kormány nyújtott, és amely az egyházmegye és a hívek adományaival kiegészült, jó helyre került – mondta az államtitkár.
Hozzátette: a kis falu kicsiny templomának feladata, hogy hirdesse az alkotás örömét, a közösség összefogásának erejét, a hit és a kereszténység szeretetüzenetét.
Soltész Miklós köszöntőjében felidézte a község szülötte, Nagy Gáspár Kossuth-díjas költő gondolatait, aki Isten költeménye című versében megfogalmazta: Isten költeménye a teremtett világ, rajtunk is múlik, hogy ennek részeseivé válunk-e, vagy csak – mint a költő írja – tökéletlen, felületes olvasói maradunk.
– A templom építői 266 évvel ezelőtt hozzátettek az Isten tervéhez, a templomon keresztül hitet adtak az itt élőknek, és ez a hit megőrizte ezt a kicsi közösséget – mondta.
A község lakói nevében Némethné Beczők Bernadett mondott köszönetet a templom felújításában közreműködőknek és az adományozóknak.
A bérbaltavári, Szent Miklós nevét viselő templomot 1754-ben gróf Tolnai Festetics József építtette, mostani külső és belső felújítása összesen 50 millió forintba került, amelyhez 14 millió forinttal járult hozzá a Szombathelyi Egyházmegye és hatmillió forint gyűlt össze a hívek adományaiból.
A templom felszentelése után hálaadó ünnepi szentmise kezdődött, amelyet Császár István püspöki helynök és Déri Péter esperes, csehimindszenti plébános celebrált.
Ma van a mentők napja.
Deutsch Tamás Pécsre látogatott.
Sajnos nem ez az egy baleset történt ma az utakon.
Egyre többen felhívták erre az aggasztó veszélyre a figyelmet.
Orbán Viktor: Ezért indulnak lejárató akciók Magyarország ellen
Elképesztő videón, ahogy a TEK elfogja a feltételezett ukrán kémet
Végre megtette Szabó Zsófi, amire mindenki várt: ledobta a textilt
Orbán Viktor megszólalt az olasz villaügyről – perelni fog
Jó hírt kaptak a magyar nyugdíjasok, hamarosan ezt is kapnak
Szimatot fogott az újságíró: rejtélyes körülmények között szívódott fel Gyurcsány Ferenc
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
30 ezerrel leakciózta termékét a Lidl, ilyen jó áron szinte sehol sem kapni
Miért éppen ő lépheti át a határt? Révész Attila a százmilliókról és az új edzőről sem titkolózik
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Hosszú Katinka megszólalt a Széchy Tamást pedofil edzőnek nevező poszt ügyében
Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról
Ma van a mentők napja.
Deutsch Tamás Pécsre látogatott.
Sajnos nem ez az egy baleset történt ma az utakon.
Egyre többen felhívták erre az aggasztó veszélyre a figyelmet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.