– Számunkra Horthy Miklós gyülekezetet és templomot alapító államférfi volt, ezért is került a templomunk elé a mellszobra. Százhúsz református templom épült akkoriban a kormányzó támogatásával – indokolta a lelkipásztor a szobor jogosultságát.
Novák Előd, a Mi Hazánk politikusa közösségi oldalán azt írta: hiába is várják Karácsony Gergely elhatárolódását, ő épp felbujtónak tekinthető, hiszen a Mi Hazánk nemzeti összefogással tartott, tavalyi és idei Horthy-felvonulása kapcsán is uszított a megemlékezés ellen. A szobrot legutóbb június 4-én koszorúztuk meg a sikeres revíziókról elnevezett Hazatérés templomának lépcsőjén ökumenikus keretek közt.
Nem az első eset, hogy a tengerentúlon és Nyugat-Európában szobrokat döntögető Black Lives Matter (BLM) mozgalom hazai, szélsőbaloldali, anarchista követői szobrot rongálnak. Legutóbb a nemzetiszocializmus kérlelhetetlen ellenfelének, Winston Churchill brit miniszterelnöknek a budapesti szobrát gyalázták meg azzal, hogy összefestették „náci” és „BLM” feliratokkal.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!