– A Jobbik támogatottságának csökkenése leginkább az értelmiségieknél a szembeötlő, és a napokban kizárt párttársa, Varga-Damm Andrea szerint a Jobbiktól akár félmillió értelmiségi szavazó is elfordulhatott a 2018-as választás óta. A szellemi holdudvar, közte az Iránytű Intézet is, erősen leépült. Az, hogy az ön személyében a tudományból érkező parlamenti alelnököt adhat a Jobbik, változtathat valamit a helyzeten?
– A félmilliós szám szerintem erős túlzás. A párt értelmiségi bázisának építését valóban részben rám bízta a pártvezetés, mivel ezen a területen erős beágyazottsággal rendelkezem, nyelvészként például tagja vagyok Pálinkás József értelmiségi körének is. Gyöngyösi Márton mellett az én felelősségem új konzervatív értelmiségi köröket megszólítani, jelenleg több szervezettel és csoportosulással is ígéretes tárgyalások zajlanak. A korábbinál szélesebb kapcsolódási lehetőségek kínálkoznak ezen a téren.
– Ugyanakkor talán ön az Országgyűlés eddigi alelnökei közül a legkevésbé ismert politikus, ez biztos nem könnyíti meg az előbb vázolt feladatát.
– Nem gondolom, hogy ez problémát jelentene, mert a magyarországi értelmiség mellett kiterjedt kapcsolatrendszerem van az európai diplomáciával is. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának a képviselője voltam 22 évig, és az európai német kisebbségek elnökeként is tevékenykedtem. Utóbbi munkám során még Angela Merkel német kancellárral is találkoztam a 2000-es évek derekán. Szakpolitikusként pedig már korábban bizonyítottam, hiszen például a rektori konferencia bölcsészeti és társadalomtudományi bizottságának a titkáraként a bolognai folyamat felett bábáskodtam, a bölcsész mesterszakok akkreditációjában központi szerepet vállaltam.
– Rátérve a parlamenti alelnöki tisztségére, felkérésre vállalta el, vagy ön ambicionálta a jelölését?
– Amikor megüresedett az alelnöki pozíció, akkor Jakab Péter ismételten felkérte Balczó Zoltánt, aki jelezte, hogy nem kívánja betölteni, maga helyett pedig engem javasolt. Erre rábólintott a párt elnöksége és a frakcióelnökség is.