Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) etikai okokból elfogadhatatlannak tartja, hogy a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház orvosigazgatója Semmelweis-nap alkalmából dicséretben részesítette az intézménynek azt a főorvosát, akit a bíróság üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettében mondta ki bűnösnek, és akinek a felfüggesztett börtönbüntetése jelenleg is érvényben van – áll az Emmi keddi közleményében. Hozzáteszik: a minisztérium egyetért a kórház főigazgatójával, aki a dicséret visszavonását kezdeményezte.
Latorcai János: 2025 az építkezés éve lesz Magyarországon
Az Országgyűlés alelnöke a lapunknak adott interjúban elmondta, hogy politikailag turbulens esztendőn vagyunk túl.