A második mutatvány: addig kell többször is házasodni, amíg az aktuális anyós hatalomba nem emel, illetve milyen színlelt szerződésekkel, adóelkerülésekkel lehet a véreskezű Apró Antal ingyen kapott villáját az unokájával, Klárikával kötött házasság után 60 millióért kicsinosítani és belakni. Meghívott előadók: Apró Piroska aktuális anyós, Veres János pénzügyminiszter, Medgyessy Péter miniszterelnök, Bárándy Péter igazságügy-miniszter, posztumusz Princz Gábor Postabank-vezér és sokan mások.
A harmadik mutatvány: hogyan lehet és kell vagyonügynökségi segítséggel, és soha vissza nem fizetett hitelekből megvásárolni a magyaróvári timföldgyárat, a balassagyarmati szövetkezetet, sőt egyetlen forintért „megszerezni” a balatonőszödi kormányüdülőt. Meghívott előadók: Csepi Lajos vagyonügynökségi elnök, Leisztinger Tamás nagyvállalkozó, Apró Piroska, a Horn-kabinet vezetője, Szilvásy György államtitkár, Szabó József, a paksi atomerőmű vezérigazgatója és sokan mások.
Záró mutatvány: hogyan kell a sógortól kölcsönzött szakdolgozattal, és Mellár Tamás pécsi egyetemi tanár – pártnyomásra kierőszakolt – segítségével diplomát szerezni, illetve hogyan kell Bajnai Gordont megmenteni a meglopott libatartók haragjától, végül hogyan tanácsos mindenkin átgázolni, aki addig a cinkosod volt, röviden: miért kell állandóan hazudni „éjjel, reggel meg este”. Meghívott előadók: Gyurcsány azon sógora, akinek borászszakdolgozatát állítólag plagizálta, Mellár Tamás egyetemi tanár (ma képviselő), Medgyessy Péter miniszterelnök, Nagy Imre KISZ KB-elsőtitkár, Bajnai Gordon és sokan mások.
A Gyurcsány-féle nyári egyetem nyersen összerakott forgatókönyvének sikerét persze sok kis színes mutatvánnyal, még tovább lehetne gazdagítani, például Kóka János veres helikopterével, az utolsó kommunista belügyér fiának, Gál J. Zoltánnak értékes lakás-, avagy Juhász Ferenc honvédelmi miniszter villavásárlásával, Medgyessy megpuccsolásával, Simon Gábor bécsi százmillióival, a 2006-os Gyurcsány-attak összevert, kilőtt szemű névtelen áldozataival, utoljára pedig a DK rejtélyesen „tűzbe esett” pártfinanszírozási számláival.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!