
Fotó: MTI
Ráadásul – ahogy arról korábban szintén beszámoltunk – a vírusteszteket rendkívül túlárazva szerezték be Karácsonyék, egyebek mellett a szocialisták egykori holdudvarához kötődő cégektől. Az már csak hab a tortán, hogy a baloldali főpolgármester a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. több milliárdos veszteségét is felemlegette, hiszen százmilliókat költenek végkielégítésekre, csak hogy az irántuk kevésbé lojálisnak gondolt dolgozók közül minél kevesebben legyenek tanúi annak, hogy gyakorlatilag baloldali kifizetőhellyé alakították a vállalatot.
Csúsztatnak megint
Karácsony azt is jósolta, hogy a Budapest saját bevételeinek hetven százalékát kitevő iparűzési adó visszaesése 2020 és 2023 között akár százmilliárdos nagyságrendű is lehet. A válság ugyanakkor az állami bevételeket is érinti, a csökkenést pedig több évre előrevetíteni nyilván nem lehet pontosan. Az azonban tény, hogy a fővárosban az iparűzési adóbevételek az elmúlt tíz évben folyamatosan növekedtek, tavaly több mint 29 milliárd forinttal emelkedtek a fővárosi és a kerületi önkormányzatokat együttesen megillető források, amelyek túlnyomó része iparűzési adóbevételből származott.
A Párbeszéd társelnöke ismét előhozakodott azzal a megszokott baloldali panellel is, hogy 114 milliárd forintos adósságállományt örököltek a Tarlós István-féle városvezetéstől, ez az összeg azonban nem működési, hanem fejlesztési hitel, és nem záros határidőn belül, hanem több tételben: 2030-ig, 2039-ig, 2044-ig és 2049-ig kell visszafizetni. Ezzel szemben Demszky Gábor több száz millió forint működési hitellel adta át 2010-ben a fővárosi kasszát utódjának, ami valóban az üzemképességet veszélyeztette.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!